Sztárok

Fehér Balázsék estek ki a Nyerő Párosból

Nulla szavazattal távoztak a műsorból.

Fehér Balázs és jövőkutató kedvese, Monda Eszter – akiket még Vajtó Lajos is jól kiosztott – lett a Nyerő Páros harmadik kieső párja. A műsor legmegosztóbb kettőse nulla szavazattal távozott a villából.

A közös játék után Fluor Tomiékkal kerültek a veszélyzónába. A többiek a szimpátiaszavazáson egységesen Tomiékra szavaztak, így fehér Balázsnak és Eszternek kellett elhagynia a Nyerő Páros-villát, mivel nulla szavazatot kaptak.

Mint a The Carbonfools exénekese a kiesésük után elmondta, képtelen haragudni a többiekre. Párjával megállapították, hogy a műsor „egy nagyon jó tükör volt” számukra, az viszont meglepte őket, hogy a többiek képmutatónak és rosszindulatúnak tartják őket. 

Balázséktól dalolva búcsúztak a többiek, akik saját bevallásuk szerint rengeteget tanultak tőlük.  Az exénekes és kedvese szerint ők már győztesen távoztak, hiszen „megnyerték a jackpotot, azaz egymást!

Sárközi Ákos és párja, Évi úgy döntöttek, hogy nem búcsúznak el Balázstól és Esztertől, mindezt azzal indokolták, hogy ennyivel tartoznak – a Fehér Balázsék miatt korábban kieső – Kocsis Déneséknek. Vajtó Lajosnak azonban megvolt a véleménye Ákosékról a szimpátiaszavazáson történtek után. Fésűs Nelly párja szerint Ákosék ugyanazt csinálták a szavazáson, mint amit legutóbb Balázsék, és egészen másképp alakult volna az este, ha Fluor Tomiék helyett Ákosék a veszélyzónások.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top