Sztárok

Curtis családja fogadta be a Sztárban sztár leszek! versenyzőjét, Sebestyén Kátját

A Sztárban sztár leszek! versenyzője anyjaként tekint Curtis édesanyjára.

Mindenki imádja a Sztárban sztár leszek! versenyzőjét, Sebestyén Kátját, aki mindig csempész egy kis jókedvet a produkcióiba és a színpadra. Mint kiderült, az énekesnőt több évtizedes barátság fűzi a Széki családhoz, hiszen annak idején Curtisék szomszédjába költöztek, és nagyon sokat volt náluk. Mivel Oroszországból érkeztek a IV. kerületbe, nem voltak ismerősei, így a szomszédoknál töltötte az idejét. 

„Kisiskolás voltam, amikor Újpestre költöztünk. Új iskola, új barátok, új szomszédok. Éle­tem legnehezebb évei voltak. Volt, hogy négyen fogtak le, és ütöttek-rúgtak. A körzőt belém szúrták, dobáltak, és le­hordtak mindennek. Édesanyám abban az iskolában tanított, így nem mertem neki el­mondani a történteket, az osztálytársamnak, Curtis bátyjának, Széki Csabának azonban annál inkább. Ő volt az egyetlen, aki kiállt mellettem, és megvédett. Gyak­ran át­mentem hozzájuk, és az anyukájának, Jutka néninek sírtam el a bánatomat. Egy igazi példakép volt számomra. Nagyon erős és eszes asszony, már akkor is ő volt az egész lépcsőház szíve és agya. Egy igazi tyúkanyó típus, aki nemcsak a gyermekeit védelmezte, ha­nem a környékbelieket is” – mesélte a Borsnak Sebestyén Kátja. A családja már elköltözött a kerületből, de a mai napig tartja a kapcsolatot a Széki családdal és külön Jutka nénivel. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top