Sztárok

Dobó Kata barátai szerint régóta nem stimmelt valami a színésznő kapcsolatában

Dobó Kata és Zsidró Tamás még mindig nem beszéltek a szakításuk okairól.

Múlt héten derült ki, hogy Zsidró Tamás és Dobó Kata három év után szakítottak, viszont hivatalosan még egyikük sem erősítette meg a dolgot. A mesterfodrász utalt rá a közösségi oldalán, a különválás okairól azonban még egyikük sem beszélt. A BEST magazin utolérte a színésznő egyik ismerősét, aki szerint régóta sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben. 

„Szurkoltunk neki, és vártuk, hogy Tamás feleségül kéri, de valahogy mindig elmaradt, ami már egy jel volt: valami nem stimmel a kapcsolatukban. Végérvényesen nyáron szakítottak, de mi tudtuk, hogy már többször is szétmentek. Kata olyankor mindig teljesen maga alatt volt, ezért döntöttek úgy, hogy adnak még egy esélyt. Úgy tűnt, visszataláltak egymáshoz, és újra teljes a harmónia, de kiderült, hogy nem működik. Nem voltak csúnya, hangos vitáik, úgy tudom, egyszerűen elmúlt a varázs, ezért jobbnak látták, ha elengedik egymást, és megpróbálják külön utakon megtalálni a boldogságukat. Abból is látom, a mostani szakítás végleges, hogy Kata jókedvű és kiegyensúlyozott” – mesélte a hetilapnak Dobó Kata egyik kolléganője.

A BEST

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top