Sztárok

Eminemnek is lett volna kedve bántalmazni Rihannát

Egy kiadatlan rapszám egy részlete szivárgott most ki az internetre, amelyben a rapper arról beszél, volt barátjához hasonlóan, ő is megütötte volna az énekesnőt.

Az amerikai Chris Brown énekesként határozza meg magát, amihez képest sokkal inkább azzal kerül be a hírekbe, hogy újra és újra meggyűlik a baja a törvénnyel: hol Párizsban tartóztatják le, hol saját koncertjéről vezetik el a rendőrök. A közvélemény mégse erről ismeri – nem is a zenéjéről –, hanem leginkább arról, hogy ő volt az, aki 2009-ben bántalmazta Rihannát, az énekesnő zúzódásokkal teli arcát ábrázoló fotó akkor ki is került az internetre. 

Szintén ebben az évben készült Eminem egyik, ki nem adott száma, amelyben a botrányhős énekes úgy fogalmazott, egyetért Chris Brownnal, ő is bármikor leütne egy nőt – írja a 24.hu. A szám egy hét másodperces részlete a Reddit egyik fórumára került fel, ám onnan feltehetőleg szerzői jogi okokból eltávolították, igaz, a dalhoz kapcsolódó beszélgetés mostanáig olvasható. 

eminem rihanna chris brown bántalmazás

Eminem sosem ment a szomszédba egy kis botrányért (Fotó: Getty Images)

Amellett, hogy Eminemnek azóta készült közös száma Rihannával, a rappert az amerikai titkosszolgálat is megfigyeli, mivel a dalszövegeiben a hatóság szerint többek között Ivanka Trump meggyilkolásáról is beszél. 

Az esetet egyelőre sem a rapper, sem az énekesnő nem kommentálta. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése