Sztárok

Igazán kecses lett Tatár Csilla fürdőruhás fotója – aktív kismamaként rendszeresen jár úszni

Amikor az első gyerekével volt várandós, Tatár Csilla nem mert edzeni, de ezúttal más a helyzet. Sokkal magabiztosabb is, és megtalálta azt az edzést, ami neki és a babának is jó.

Alig jelentette be a terhességét Tatár Csilla, a gratulációk mellett özönlöttek a kérdések is, és az első között szerepelt, hogy meddig akar sportolni a várandóssága alatt? A műsorvezető akkor is határozottan mondta, hogy ameddig csak jólesik neki, és úgy tűnik, megtalálta a számára legjobb mozgást. 

Tatár Csilla nem hagyta abba a sportot a várandóssága alatt (Fotó: Instagram)

„A helyzet az, hogy amikor Milánnal voltam terhes, nem csináltam semmit, gyakorlatilag tojásokon lépkedtem, annyira paráztam, ráadásul folyton keményedett a hasam, így leginkább csak arra emlékszem, hogy edzés gyanánt, a nutellás üvegeket cipeltem haz.#hello+25kiló. Most viszont úgy tűnik, hogy az összes brutál rosszullét a 12. hét végére eltűnt és szerencsére tök jól vagyok, ráadásul már pontosan ismerem a testem jelzéseit, így sokkal bátrabb vagyok! Vagyis a 12. hét után összesen 3szor voltam kocogni, de nem bírtam a pulzusomat a normális tartományban tartani és a rázkódás sem esett jól, így bevonultam a terembe. Most emelkedőn gyalogolok és az elipszistréneren kardiózom, ami viszont állati jólesik! Terveim közt szerepel még az úszás, aztán később a jóga. Eddig hetente 5ször, 1 órát futottam, ezt most heti 4szer, 1 óra kardió váltotta fel. De csak addig, ameddig jólesik. Amúgy arra tök kíváncsi vagyok, hogy tényleg hatással van-e a babára, az ha az anyuka mozog a terhessége alatt… Milánnal ültem 40 hétig és lett egy elképesztően aktív, fáradhatatlan zsivány gyerekem. Most viszont teli vagyok energiával, vajon akkor a kistestó egy #kisbuddha lesz!?” – írta egy korábbi posztja mellé Tatár Csilla, akinek a fürdőruhás posztjából kiderül, hogy már heti egy alkalommal az úszást is beiktatta. Mindezt szigorúan egyeztetve az orvosával. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top