Sztárok

Judy lánya tiszta anyja – Maja ugyanúgy néz ki, mint Judy a régi képeken

A Jégvarázs 2. premierén találkoztunk Judyval és a lányával, Majával, aki rengeteget változott az elmúlt hónapokban.

Judy lánya, Maja idén decemberben lesz nyolcéves, és már lassan ugyanolyan magas, mint az édesanyja, ami talán nem is meglepő – ahogyan az énekesnő korábban fogalmazott, ő magával kapcsolatban nem is magasságról, inkább mélységről beszél. „Inkább mélynövésű vagyok, 155 centi a magasságom, ezt már nagyjából 15 éves korom óta tartom. Azóta nem nőttem, csak széltében.”

A Jégvarázs 2. premierén Judy és Maja a fotófal elé is beálltak: 

Judy és kislánya a Jégvarázs 2. bemutatóján (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Az már korábban kiderült, hogy Maja is szeret szerepelni: kifejezetten élvezte, amikor A nagy duettben ő is felléphetett az édesanyjával, igaz, őt nem annyira a zene és az éneklés köti le, hanem a mozgás; akkoriban még úgy gondolta, artista szeretne lenni. 

Amikor Judy Majával közös képeken látható, sokan megjegyzik, mennyire hasonlít rá a lánya – részletekbe menően szokták összehasonlítani a mosolyukat, az orrukat, a szemformájukat, sőt néhányak szerint még a fülük is teljesen egyforma. Előszedtünk néhány régi képet Judyról az archívumból, és összehasonlítottuk őket a mostanival, így valóban látszik: Maja tiszta anyja. 

Megnézem
Összes kép (4)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top