Sztárok

Bármelyik pillanatban világra jöhet Tenki Réka és Csányi Sándor gyereke

Tenki Rékát utoljára szombaton láthatjuk várandósan a tévében.

Hamarosan világra jön Tenki Réka és Csányi Sándor második gyermeke. Bár a színésznő póthassal forgatta a Seveled című filmet, akkor már tudta, hogy várandós. Réka a NőComment szombati részében mesél előző terhességéről, illetve szóba kerül az is, hogy mennyire tudja beosztani az idejét két gyerekkel.

„Az a baj, hogy mivel tudod, mi lesz, ezáltal jobban félsz. Az első szülésnek úgy indultam neki, hogy én leszek az első nő, akinek nem fáj” – mondta, majd nevetve hozzátette, hogy első gyermekét 15 óra vajúdás után tudta világra hozni.

A két színész nagyobbik lánya, Luca már ötéves, így igazi nagytesó lehet majd. Réka még hozzátette, hogy fogalma sincs, milyen lesz két gyerekkel. ,,Nem tudom, hogy kell két gyerekkel beosztani az időt, hogy lehet ezt kisakkozni. Bennem is felmerül a kérdés, hogy lehet két gyereket ugyanúgy szeretni, miközben persze nyilván lehet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top