Sztárok

Megindító vallomás: Presser Gábor először mesélt az LGT utolsó napjairól

Presser Gábor egy rendkívüli interjúban mesélt azokról a szívfacsaró pillanatokról, amikor az LGT tagjaival úgy döntöttek, nem folytatják tovább a zenekarral.

Világhírnévre tett szert az elmúlt évtizedekben sikert sikerre halmozó LGT zenekar, amelynek zenéin generációk nőnek fel a mai napig. Azonban a zenekar tagjai nemcsak az örömöt, de a legnehezebb pillanatokat is együtt élték meg az elmúlt több mint 50 évben. A legszomorúbb élethelyzetek azok voltak, mikor örökre búcsút kellett venniük egy-egy zenésztársuktól. Mikor 2016-ban Somló Tamás távozott az élők sorából, a zenekar tagjai úgy érezték, nincs tovább.

Fotó: Sláger FM

„Volt egy ötödik tagunk, Marosi Andris, aki jogászként mindig megpróbálta rendbe tenni a zenekar életét, erre sokszor volt szükségünk. Mikor Tomi temetése után pár nappal összejöttünk, hogy elintézzünk néhány dolgot, Karácsony János egyszer csak azt mondta: »Nincs tovább, ez így nem mehet«. Mi csak ültünk, Andris kiment, és csak néztük egymást, hallgattunk. Nem tudtunk megszólalni, de tudtuk: nem tudunk és nem akarunk már játszani semmit Tomi nélkül” – árulta el a Sláger FM-en Presser Gábor, aki nem intett végleg búcsút az LGT-daloknak.

„Ez nem jelenti azt, hogy külön-külön ne játszanánk LGT-dalokat. Tiszteletlenség lenne a múltunkkal és a közönséggel szemben is, ha azt mondanám, hogy ezek a dalok nem eljátszhatóak. Viszont mi, együtt, a zenekar tagjai, mi nem tudjuk már őket úgy játszani, ahogy egykor – vallotta be Presser Gábor. – Nem látok abban semmi kivetnivalót, ha egy ilyen helyzetben egy zenekar úgy dönt, felvesz egy új tagot és vele folytatja. Nekünk viszont nem így állnak a csillagok. Mi ezt nem tudjuk megcsinálni, és ez nem valami patetikus dolog, ez egy őszinte és igaz mondat volt Karácsony Jánostól, amivel mind egyetértettünk”árulta el Presser Gábor Abaházi Csabának

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top