Sztárok

2019 vesztesei és nyertesei: sokan örülnek, hogy vége ennek az évnek, mások még szívesen húznák

Minden év kitermeli a maga nyerteseit és veszteseit. Egyszer csak minden megváltozik, és hirtelen a celeb a pályája, élete csúcsára kerül, vagy akár pont ugyanazzal a lendülettel a mélypontjára. Az alábbi sztárok biztosan szélsőséges sikereket, illetve bukásokat éltek át 2019-ben.

Rengeteg szempontot figyelembe lehet venni, és persze vannak objektív és szubjektív érvek is. Ez most a saját listánk, amit annak alapján állítottunk össze, kivel mennyit foglalkoztak idén idehaza. 

Aki sokat nyert: Dallos Bogi

Óriási meglepetést okozott, amikor bejelentették, ki ül be Radics Gigi helyére az X-Faktor mentorszékébe, Dallos Bogit ugyanis a legtöbben csupán a We All című fülbemászó, ugyanakkor kissé bugyuta popdalocska előadójaként ismerjük, és azt a számot még 2014-ben, 17 évesen adta elő A Dal indulójaként – azóta zeneileg, lássuk be, nem történt vele semmi igazán izgalmas. Aki nem követi őt a különféle közösségimédia-felületeken, jó eséllyel akkor találkozott vele legközelebb, amikor idén év elején ő volt A Dal egyik műsorvezetője a köztévén, és bár e szerepében kétségtelenül helytállt, ez még mindig nem predesztinálta arra, hogy ő legyen Magyarország legnépszerűbb show-műsorának új mentora.

Biztos én vagyok maradi, és hiányolom a teljesítményt mögüle, de valószínűleg maga Bogi is elbizonytalanodhatott a popzenei karrierje jövőjében, hiszen a YouTube-csatornáját is leginkább a lakástalkshow-ja miatt követték az emberek, ahol inkább a műsorvezetői kvalitásait csillogtathatta. Az RTL döntése azonban helyesnek bizonyult: Bogi illik a mentorcsapatba, szépen beleáll a döntéseibe akkor is, ha azok minimum vitára adnak okot, ráadásként pedig összejött a tőle jobbra ülő mentortársával, Puskás Petivel, akivel szép párt alkotnak, még ha a műsorban ezt igyekeznek is nem nagydobra verni. Aki ennyi idősen, egyetlen slágerrel a háta mögött X-Faktor-mentorrá tud válni, az előtt le a kalappal!

Aki rengeteget vesztett: Vajna Tímea

Január 20-án jött a hír: elhunyt Andy Vajna. Itt kezdődött Vajna Tímea egész éves mélyrepülése, ahogyan ő maga fogalmazott. Ha valakit az év özvegyeként emlegetnek, az már önmagában nem túl jó hír, ráadásul a hányattatásait masszív káröröm kísérte sok ember részéről. Andy Vajna oldalán még afféle királynőként élhetett, vehetett magának fánkozót, ékszerboltot, sőt csinálhatott saját szépségkirálynő-választást is, a dolgok anyagi oldalával pedig sosem kellett igazán törődnie, hiszen ott volt a férje, aki láthatóan mindent megtett azért, hogy a felesége kimaradjon az élet nehezebbik oldalából.

Vajna Tímea - fotó: Birton Szabolcs

Vajna Tímea (Fotó: Birton Szabolcs)

Ennek a böjtje Vajna halála után következett be: Tímeának egy olyan hatalmas céghálót kellett átlátnia, ami még a nála felkészültebbeknek is galibát okozna, és nemcsak Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban is rendeznie kellett az örökösödési kérdéseket; ezt a mutatványt még 2019 végére sem lehetett száz százalékosan teljesíteni. Közben megbánta, hogy Andyvel nem vállaltak közös gyereket, szakemberrel próbálta feldolgozni a fájdalmát, rájött arra, hogy sokan, akiket a barátainak hitt, valójában nem azok, és a pillanatnyi anyagi nehézségeit volt férje értékeinek áruba bocsátásával volt kénytelen orvosolni. Nem így képzelünk egy nagyszerű évet, ugye? Azonban minden jó, ha jó a vége: Timi már Amerikában bulizik Jennifer Lopezzel, és arra készül, hogy bedolgozza magát Hollywoodba.

Aki sokat nyert: Gera Marina

Egy igazságos világban az Örök tél című gulagfilm mozikban ment volna hatalmas csinnadrattával és jókora hírveréssel, de mivel nem egy ilyen világban élünk, a produkciót a köztévé műsorán láthatták azok, akik még néznek köztévét – ők pedig azért nincsenek túl sokan, ráadásul azt se lehet mondani, hogy agyonreklámozták volna a művet. Így amikor kijött a hír, hogy a női főszereplőt, Gera Marinát nemzetközi Emmy-díjra jelölték, rengetegen néztek értetlenkedve, mert azt se tudták, mi ez a film, és a szűk szakmát leszámítva Marinát sem ismerték sokan. (Pedig amúgy volt már egy izgalmas szerepe Pálfi György Szabadesésében, ahol anyaszült meztelenül játszott, de az a film megmaradt inkább fesztiválozós körökben, nem vált a mainstream részévé.)

Így amikor Gera Marina megkapta az Emmy-díjat, a magyar sajtó lázasan igyekezett bemutatni, ki ez a csodás magyar színésznő, és hogy lehet az, hogy korábban még nem hallottunk róla. Marina egy csapásra a figyelem középpontjába került, és ez akár még nemzetközi szerepeket is hozhat neki, hiszen az Emmyt nem a film, hanem az ő alakítása kapta, ami munka szempontjából azért nagy különbség.

Aki rengeteget vesztett: VV Aurelio

Kevés Való Világ-szereplőben volt meg a potenciál ahhoz, hogy Majka nyomában komoly tévés karriert fusson be, de Aurelio Caversaccio kétségtelenül közéjük tartozott. Számos sansza ellenére ő azonban nem lépett egyről a kettőre – talán túlságosan link volt ehhez. Utoljára akkor lehetett pozitív hírt hallani róla, amikor egy darabig együtt járt VV-s sorstársával, Nádai Anikóval, aztán jött a 2019-es esztendő, és jó időre befellegzett neki: mivel elég rosszul kezelte, hogy valaki pénzzel tartozott neki, bűnösnek találták emberrablás bűntettében, amiért négy év börtönre ítélték idén októberben. Mivel ez még csak az első fok, a végső döntés arrébb van (a másodfokú tárgyalás tavasszal kezdődik) – a mélypontra jutott Aurelio addig a Hit Gyülekezete segítségével próbál kilábalni válságából, és valószínűleg jógaórákra sem jár többé. Úgy tűnik azonban, semmi sem hozza el a megváltást, legutóbb ugyanis azzal került be a hírekbe, hogy 175 km/h-val száguldozott az autópályán.

VV Aurelio

Fotó: Nagy Zoltán

Aki sokat nyert: Keanu Reeves

Keanu Reevesről máskor egy évtized alatt nem hallunk annyi jót, mint most egyetlen esztendő alatt. Kezdjük a szakmával: idén csupa sikeres filmben volt látható. A John Wick 3-ért megőrült a közönség, ő volt a legszórakoztatóbb a Mindig csak talán című Netflix-komédiában, és zseniális szinkronhang volt a Toy Story 4-ben. Emellett a jövőbeni projektjei is ígéretesek: a Marvel valósággal küzd azért, hogy leszerződtesse őt, aláírt a Mátrix negyedik részéhez, leforgatta a harmadik Bill & Ted mozit, és vicces szerepet vállalt a következő SpongyaBob-filmben.

Ami azonban a leglényegesebb: úgy tűnik, a magánéletben is boldog. Végre nyilvánosan is mutatkoztak együtt a barátnőjével, Alexandra Granttel, emellett pedig egy csomó csodás pillanatot okozott a rajongóinak: egy játékbemutatón lélegzetállítónak nevezte őket, egy repülőjárat átirányításakor maga szórakoztatta a gép utasait, így azok az esetet egyáltalán nem érezték kellemetlennek, az Oscar-díjas Octavia Spencer pedig elmesélte, hogy jó néhány éve, amikor a tragacsa lefulladt az út szélén, Keanu Reeves volt az, aki megállt mellette a motorjával, és segített neki betolni. Ha így folytatja, hamarosan elveszi Tom Hankstől „a legjobb ember Hollywoodban” címet.

Keanu Reeves és Alexandra Grant (Fotó: Getty Images)

Aki rengeteget vesztett: Bíró Ica

Ha egy egykor ismert és sikeres ember azzal kerül be a hírekbe, hogy végrehajtók viszik el az ingatlanjait a feje fölül, ott elég nagy a baj. Ha a kilakoltatását gyakorlatilag élőben közvetíti a sajtó, a helyzet még annál is rosszabb. Bíró Icáról mostanában sajnos már nem az énekesi karrierje miatt beszélhetünk, és nem is fitneszladyként szólnak róla a hírek: maga is elismeri, hogy anyagi problémái vannak, és sokszor a barátai segítségére szorul. A kis jó hír a sok rossz között, hogy Ica azért nem került az utcára: egykori szépségszalonját alakította át kicsiny lakássá. Reméljük, a 2020-as év már sok jót tartogat számára.

Bíró Ica a Magyar Bankszövetség épülete előtt tartott demonstráción, a József nádor téren, ahol a devizahitelesek helyzetére hívják fel a figyelmet (Fotó: MTI / Beliczay László)

Aki sokat nyert: Todd Phillips

Mit keres egy rendező a listán? A kérdés teljesen jogos. A Másnaposok-trilógia és a Starsky és Hutch direktora nehezen nevezhető celebritásnak, bár tény, hogy idén a Joker bemutatója és a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díja kapcsán azért sokan megjegyezték a nevét. Hiába hatalmas siker azonban önmagában is, hogy fel tud mutatni egy ekkora anyagi és kritikai diadalt, ez még nem lenne elég ahhoz, hogy ide soroljuk: a listára azért került fel, mert volt annyi esze, hogy nem kért gázsit a rendezésért, hanem inkább kockáztatott, és bízván abban, hogy a film sikeres lesz, a leendő bevételekből kért magának százalékot.

Todd Phillips

Todd Phillips (Fotó: Getty Images)

Mivel a Warnernél nem nagyon bíztak egy gigasikerben, rábólintottak, hogy a direktor 10-13 százaléknyi mértékben (pontos információ sajnos nem látott napvilágot) részesedjen a film bevételéből, ami a több mint egymilliárd dollárt kaszáló Joker esetében száz-százharminc millió dolláros gázsit jelent Phillipsnek. Hogy ez milyen elképesztő szám, azt jól mutatja, hogy még Robert Downey Jr. sem szokott 50-60 milliónál többet lenyúlni a Marvel pénzéből a Bosszúállók-filmek után – idén valószínűleg Todd Phillips volt a legjobban fizetett ember Hollywoodban, ami egy rendező esetében azért elképesztően nagy szó.

Aki rengeteget vesztett: Sebastian Vettel

Egykor megállíthatatlannak tűnt. Őt tartották Michael Schumacher nagy örökösének, simán esélye volt arra is, hogy majd megdöntse a nagy előd megdönthetetlennek hitt rekordjait. Aztán a Red Bullnál elkezdett picit unatkozni, a Mercedes megerősödése pedig kissé demotiválta is őt, ezért átszerződött a Ferrarihoz – és elkezdődött a mélyrepülés. Azóta minden év elején ő a nagy ígéret, ami beváltatlan marad: nemhogy megverni, még megszorongatni sem tudja Lewis Hamiltont, aki simán nyeri a világbajnokságokat. Idén ráadásul már nemcsak Hamilton, hanem új ferraris társa, Charles Leclerc is lealázta párszor, miközben ő négyszeres világbajnok létére amatőr hibákat követett el, úgyhogy sokan a visszavonulásáról vagy minimum átigazolásáról beszélnek, és mivel a Ferrari nem titkoltan tárgyalásokat folytat Hamilton megszerzéséről, könnyen lehet, hogy tényleg tovább is kell állnia a csapattól. Valljuk be nyugodtan: 2019-ben Sebastian Vettel egy lúzernek tűnik.

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel (Fotó: Getty Images)

Aki sokat nyert: Billie Eilish

Ha nem tartozol a legelkötelezettebb popfejek közé Magyarországon, akkor igen valószínűtlen, hogy úgy kezdtél neki a 2019-es esztendőnek, hogy mondott neked bármit Billie Eilish neve. Most pedig itt vagyunk alig egy évvel később, és már ott tartunk, hogy ha valakinek semmit nem mond ez a név, vagy nem hallotta a Bad Guy című számot, úgy nézünk rá, mint ha a kőkorszakban élne, és most jött volna ki egy barlangból. A markáns kinézetű, lázadó tinilány, Eilish ugyan nem idén kezdte a pályát, de most jött ki a When We All Fall Asleep, Where Do We Go című albuma márciusban, és egy csapásra a Billboard albumlista élén találta magát, ami 2000-es években született előadónak még sosem sikerült. Eilish jelenleg a legforróbb dolog a popzenében, hamvas kora ellenére zseninek tartják, és bármelyik fesztivál megőrülne azért, hogy headliner lehessen náluk. Múló őrület, vagy tartós siker lesz belőle? Néhány éven belül kiderül.

Billie Eilish

Billie Eilish (Fotó: Getty Images)

Aki rengeteget vesztett: András yorki herceg

A britek és a brit királyi család életének lelkes bulvármegfigyelői számára András yorki herceg bizonyára már 2019 előtt is érdekes volt, hiszen mégiscsak II. Erzsébet brit királynő és Fülöp edinburgh-i herceg fia, és jelenleg a trónörökösi sorban a nyolcadik helyet foglalja el (értsd: sosem lesz belőle király). Ugyanakkor bár a kilencvenes években a válása körül zajlott némi botrány, az átlagember számára azért nem volt nagy durranás az élete: leginkább csak golfozott, de annyit, hogy azt még Donald Trump is megirigyelhetné. Talán minden így is maradt volna, ha nem kerül börtönbe az Egyesült Államokban egy jól ismert ember, és egyben a herceg jó barátja, Jeffrey Epstein, akiről bebizonyosodott, hogy magánszigetén pedofil szexorgiákat szervezett magának és dúsgazdag barátainak.

András yorki herceg

András yorki herceg (Fotó: Getty Images)

Az ügyet a királyi család egy darabig próbálta negligálni, de egy idő után végképp vállalhatatlan lett a dolog, ugyanis egy lány azt nyilatkozta a tévében, hogy 17 éves korában le kellett feküdnie a herceggel, így a királynő a háttérbe tolta, és minden uralkodói kötelezettségétől visszaléptette Andrást. Az ügynek ezzel azonban várhatóan még nincs vége: a hercegnek rendesen sikerült bemocskolnia a családját, és a sár csak tovább gyűlik…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top