
„Borzasztó, nagyon rossz érzés fogott el. Nem is tudom, miért feltételeztem, hogy nem lesz az, de nagyon nehéz volt most énekelni” – mondta a Blikknek Koós Réka, aki az 50+ éves Táncdalfesztiválon lépett színpadra a hétvégén. Az énekesnő az Úgy szeretném meghálálni és a Mama című dalokat adta elő, melyeket tavaly márciusban elhunyt édesapjának, Koós Jánosnak és a közönség soraiban ülő édesanyjának, Dékány Saroltának címzett.
„Csodálatos élmény volt itt énekelni, nem mindennap áll az ember az aréna színpadán egy szimfonikus zenekarral a háta mögött, felejthetetlen este volt” – mondta Koós Réka, aki igazi profiként viselkedett a színpadon, és nem érzékenyült el a dalok előadása közben.
Édesanyja először hezitált, de végül úgy döntött, elmegy a koncertre, és nem bánta meg. Koós János özvegye nehezen viseli férje hiányát, akivel 48 évig voltak házasok.