Sztárok

Először szólalt meg Gesztesi Károly fia a tragédia óta, apja ruháiban jár a 19 éves Márk

Szívszorítóan nyilatkozott az elhunyt színész fia.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károlyról 19 éves fia emlékezett meg a Tények Plusznak adott interjújában. A középiskolás Márk elárulta, hogyan próbálják feldolgozni a testvérek édesapjuk halálát – írja a Blikk.

Apja holmijait hordva ült le a kamerák elé, Márk ugyanis így igyekszik apját belecsempészni a mindennapokba. Rendszeresen hordja a színész kabátját, óráját, gyűrűjét, és néha a parfümjét is magára fújja. Elmondása szerint ez korábban is bevett szokás volt köztük, szerették közösen hordani a dolgokat, a szép hagyományt azonban most már kénytelen egyedül továbbvinni. Gesztesi Károly távozását követően pedig igyekszik a családfő szerepét is magára venni, ugyanis ő vigyáz gyászoló testvéreire.

Nagy teher került rám, de mindenki nagyon jól áll a dolgokhoz, mi öten, testvérek nagyon egyben maradtunk, folyamatosan programozunk, igyekszünk minél többet együtt lenni” – mesélte Márk, aki – apjához hasonlóan – a színészi és a zenei pálya iránt érdeklődik, jelenleg azonban igyekszik a tanulmányaira koncentrálni.

Kiemelt kép: Tények Plusz – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top