Sztárok

VV Béci lelki gondok miatt három éve fájdalomban él

Az egykori valóságshow-szereplő sok mindent kipróbált már, de hosszú távon semmi sem hatott a fájdalom ellen.

„Három éve, egy decemberi fellépés után kezdett fájni a vesém” – idézi a Blikk Rácz Bélát, azaz Young G-t, akit évekkel ezelőtt a ValóVilág negyedik szériájában VV Béciként ismerhettünk meg. Béci a valóságshow után zenei karrierbe kezdett, rapper lett, azóta pedig fellépésről fellépésre jár. Még úgy is, hogy szűnni nem akaró fájdalmai miatt erős gyógyszereket kell szednie.

„Először csak egy-két napig volt borzalmas – azt mondták, biztos a hidegtől van. De egy másik koncert után megint ugyanazt az ismerős fájdalmat éreztem a vesém környékén. Akkor már tartós lett. A hátam közepe sajgott, aztán lehúzódott a derekamra és a térdemre.”

VV Béci fájdalma ma már az egész testére kihat: „Az elején a felkelés volt nehéz, most már aludni sem tudok rendesen az égető fájdalom miatt” – meséli a rapper, aki úgy érzi, a titokzatos fájdalom miatt százszor nehezebbek a hétköznapjai, mint régen. Persze igyekezett utánajárni, mi okozhatja a panaszait: csakhogy hiába a sok vizsgálat, az orvosok egyelőre nem találtak választ. Volt, aki genetikai problémát, más autoimmun betegséget sejtett a háttérben.

Béci viszont úgy érzi, lelki eredetű a probléma. „Sokan lehúztak pénzzel, de barátként kezeltem ezeket az embereket. Próbáltam megbocsátani, de a lelki problémák testi tüneteket okoztak, amiket kezelni kell”  – mondja Béci, akit párja, Norina segít mindenben, mióta szüleivel egy éve megszakította a kapcsolatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top