Mint arról beszámoltunk, a február 9-én induló Álarcos énekesnek Istenes Bence lesz a műsorvezetője, míg Sebestyén Balázs a „nyomozók” csapatát erősíti. A rádiós a Blikknek elárulta, hogyan fogadta, hogy ezúttal nem az övé a főszerep.
Elmondása szerint kifejezetten örül annak, hogy most új szerepkörben próbálhatja ki magát és ilyen formán részese a játéknak. „Bencét nagyon tehetségesnek tartom. (…) Az biztos, hogy rengeteget fogunk poénkodni. (…) Nagyon szeretem, hogy végre tét nélkül ülhetek egy műsorban, nem rajtam van a felelősség, és így mint egy hatéves kiabálhatok, viccelődhetek a produkciókon és a nyomozó társaimon” – nyilatkozta a Jáksó Lászlóval nemrég vitába keveredő Sebestyén Balázs, aki bevallotta, nem fogja majd vissza magát, ha be kell szólnia a Németországból hazatérő Istenes Bencének a műsorban.