Sztárok

Pumped Gabót is átverte a fényes modellkarriert ígérő ügynökség

Több fiatal magyar fiút is megtéveszthetett egy budapesti modellügynökség. A cég fényes karriert ígért erotikus képekért és pornográf felvételekért cserébe. A kétes ügynökségről Kajdi Csaba is hallott, Pumped Gabo pedig korábban kapcsolatban állt velük.

Évek óta toboroz fiúkat egy fővárosi modellügynökség, amely több fiatalt is átverhetett és kihasználhatott. A cég fényes modellkarriert ígér, cserébe erotikus képeket, esetenként videókat vár a jelentkezőktől.

„Egy szórakozóhelyen szólított meg az ügynök, aki tesztfotózásra hívott. Roppant kínos volt, amikor a műteremben szembesültem azzal, hogy aktfotózásra jöttem” -–mesélte a Blikknek egy ismert modell, akit az ügynökség átvert. A fiatal fiú hagyta, hogy lefotózzák, de azóta sem tudja, hova kerültek az intim fotói. A modell barátja is hasonlóan járt, először csak néhány felvétel készült róla, majd beszippantotta őt a pornóipar.

„Én is hallottam erről a jelenségről, több fiatalemberrel is találkoztam, aki megfordult már ennél az ügynökségnél. Folyamatosan aktfotókat és erotikus képeket akartak róluk csinálni” – nyilatkozta a Blikknek Kajdi Csaba, a Visage Modellügynökség vezetője. Megjegyezte, hogy a cég visszaél a fiatal kamaszok jóhiszeműségével és kihasználja őket. Kajdi szerint ez a többi modellügynökségre nézve is nagyon káros.

Fotó: Instagram

Mint kiderült, a kétes hírű ügynökséggel korábban Pumped Gabo is kapcsolatban állt. A reality-sztárt múlt héten felhívta egy nyomozó, aki megkérdezte, hogy tenne-e vallomást az ügynökséggel kapcsolatban. „Elmondok mindent arról, hogy velem mi és hogyan történt” – mondta Gabo. 

Eddig azért sem tudtak fellépni az ügynökséggel szemben, mert a legtöbb kihasznált fiatal férfi szégyenében nem mert feljelentést tenni. A Blikk kereste az ügynökséget, ahol nem kívántak nyilatkozni, csak annyit közöltek, hogy semmi nem igaz abból, amit az átvert modellek állítanak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top