Sztárok

Kisfia autizmusáról vallott a Fiesta alapítója

Knapik Tamás egyedül neveli a kisfiát, miután szerelme tavaly ősszel magukra hagyta őket.

Autizmus spektrumzavart állapítottak meg az orvosok Knapik Tamás négyéves kisfiánál, Tomikánál. A Fiesta zenekar alapítója tavaly szeptember óta neveli egyedül a gyerekét, miután párjával, Katával elváltak útjaik. A zenész hónapok óta keresi a lehetőségeket fia számára, és minden kis lépésnek örül, amit sikerül elérniük.

„Azt szoktam mondani, hogy máshogy van bekötve. Egyelőre nem beszél, az egyetlen szó, amit mond, az »apa«. A járása is kicsit imbolygó, eleve két és fél évesen állt fel először, de közben úgy ért a technikai dolgokhoz, mint sok felnőtt sem. Néhány hónapja például készített egy videót, és feltöltötte a zenekar oldalára. Először azt hittem, véletlen, de aztán megtette még egyszer” – mesélte a Blikknek Knapik Tamás, aki szeretné eloszlatni az előítéleteket fia autizmusa kapcsán.

Fotó: TV2 Mokka

„Sok embernek, ha meghallja az autista kifejezést, az jut az eszébe, biztos meg tudja mondani a gyerek ránézésre, hány szál gyufa van a dobozban. De ez nem igaz, minden autista gyermek másmilyen” – magyarázza a zenész, aki szeretné, ha a társadalom elfogadóbb lenne a fiához hasonló gyerekekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése