nlc.hu
Sztárok
Novodomszky Éva a gyereknevelésről: „Nem vagyok büntetéspárti”

Novodomszky Éva a gyereknevelésről: „Nem vagyok büntetéspárti”

Novodomszky Éva újra a régi, csak úgy sugárzik az arca, teljesen kiegyensúlyozott. A kétgyerekes anyuka elárulta, mi okozta a változást és mesélt arról, hogyan is éli hétköznapjait fiaival Marcóval és Cristianóval.

Hogy néz ki Novodomszky Éva egy napja?

Hét közben minden reggel elviszem a gyerekeket az iskolába, majd délután megyek értük, és indulunk a különórákra. Marco edzésre jár, már régóta focizik, Cristiano pedig már elég komoly szinten hegedül. A köztes időben dolgozom, forgatjuk a Család-barátot. Hétvégén, amikor a fiúk nem az édesapjukkal vannak, próbálok olyan ötleteket kitalálni, ami mindkettőjüknek tetszik. A nagy korkülönbség miatt ez nehéz olykor, de nem kivitelezhetetlen.

Novodomszy Éva a fiaival (Fotó: Novodomszky Éva)

A nagy fiad hegedül? Hogy jött ez neki?

Mindkét gyereknél szerettem volna, ha a sport mellett egy hangszert is választanak, a zenetanulás ugyanolyan fontos, mint bármi más. Cristiano kilencéves volt, amikor elmentünk a zeneiskolába. Amikor a tanárnő bemutatta neki a hegedűt, azonnal elvarázsolta. Ennek már hat éve, és azóta folyamatosan jár különórákra. Annyira ügyes, hogy már nagy zenekarban játszik. Nemsokára fellépésekre is mehet majd. Ez valahogy az élete része lett, hiába kamaszodik, soha nem volt olyan, hogy kihagyott volna egy órát is. Elhivatott a zene iránt. Azt persze nem gondolom, hogy ebből fog majd megélni, de most örülök, hogy van egy olyan dolog, amit nagyon komolyan vesz az életében.

Hogyan kezeled a fiúkat? Szigorú vagy?

Nem vagyok büntetés párti, sokkal inkább szeretem játékosan átadni a problémák megoldását a gyerekeknek. Sokszor adok nekik olyan könyveket, amelyekből tanulhatnak, vagy elővesszük Bubu boci meséjét. Amikor Cristiano kicsi volt, akkor találtuk ki ezt a figurát, és bár ő kinőtt belőle, Marcónál a mai napig alkalmazom ezt. A lényeg az, hogy ha olyan szituáció történik, amit meg kell beszélni, vagy nem tudják a megoldást egy helyzetre, akkor együtt kitaláljuk azt Bubu bocival. Cristiano kiskamasz, de nincs gond vele, mindent meg lehet beszélni vele is.

Örülsz, hogy két fiad van?

Igen, nagyon. (mosolyog) Igazi fiús anyuka vagyok. Szívesen járok ki a focimeccsekre is, és bármilyen fiús játékban benne vagyok. Sokat bókolnak, udvarolnak, nagyon jól tudják, mivel tudnak meghatni. Viccesen és kedvesen hízelegnek. Marco például különböző mesehősökhöz, főleg királylányokhoz szokott hasonlítani. Bár én is sokat becézem őket. Ezen kívül sohasem hagyják, hogy egyedül cipeljem a táskákat vásárlás után, és egészen kicsi koruktól előreengednek az ajtónál. Ezek szerintem fontos apróságok. Remélem, nagyobb korukban is megtalálják majd ezt a kedves hangot a lányokkal.

Hogyan kapcsolódsz ki a gyerekek mellett?

Olvasni akkor van időm, amikor az edzésen Marcóra várok. Nagyon szeretem, ez igazán kikapcsol. Az utóbbi években a főzésben is megtaláltam az örömömet. Korábban „csak úgy” főztem, nem igazán érdekelt. Igyekeztem sietni, mindig összedobni valamit. Aztán valami megváltozott bennem. Valószínűleg annak a hatására, hogy nagyon szerettem volna egészséges ételeket adni a gyerekeknek. Persze ez nem volt eleinte mindig ínyükre való. Elkezdtem szakácskönyveket vásárolni és elmélyedtem a gasztronómiában. A főzés igazi kikapcsolódássá vált számomra, és egyfajta bizonyítási vágyat is éreztem, hogy jobbat és jobbat készítsek a konyhában.

Próbálsz egészségesen táplálkozni, vagy inkább az olasz konyha szerelmese vagy?

Tulajdonképpen mindkettő. A fiúk imádják az olaszos ételeket, például reggelire nem is akarnak mást enni, csak valami édeset. A tésztafélékről pedig egyikünk sem tud lemondani, az olasz tészták ugyanis isteniek. Próbálom az egészséges életmódot is követni, alternatív gabonákat, szezonális gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztunk, sokszor a krumpli helyett édesburgonyát készítek. Tudatosan elkezdtem figyelni az ételekre és az ízvilágukra. Mivel a gyerekeknek is én csomagolom az ebédjüket az iskolába, kifejezetten figyelek arra, hogy mit esznek. A legújabb amit szeretnek, a csokis granola, durvára tört magvak vannak összezúzva, tejjel vagy joghurttal eszik a fiúk reggelire. Sok halat készítek, és főleg fehér húsokat. A lényeg, hogy próbáljunk meg az egészséges életmód felé orientálódni.

Hogy állsz a testedzéssel?

Régebben kangoo edzésekre jártam, most már nem az intenzív tornákat szeretem, hanem az olyanokat, ahol jókat tudok relaxálni, picit magammal foglalkozni. A jóga élvez most nálam prioritást, mely az egész vázrendszeremet erősíti, és nem terheli az ízületeimet. Arra is figyelek, hogy sok folyadékot fogyasszak, reggel lefőzök két liter zöld teát, és azt kortyolgatom délelőtt, napközben pedig szénsavmentes vizet iszom. Ez a bőrápolás miatt is nagyon fontos. Belülről kell táplálni a testünket, fontosnak tartom a tisztítókúrákat is.

Novodomszky Éva tavaly már volt egyszer léböjtkúrán (Fotó: FoRest For Life)

Nemrég voltál egy léböjtkúrán. Hogy érezted magad?

Nagyon jól, bár egy kicsit féltem tőle az elején. Nem vagyok a nemevés híve. Nem is szoktam drasztikus fogyókúrákat csinálni. Kilenc napot töltöttünk Visegrádon egy erdőszéli házban, Zséli Szilvia vezetett minket, egy hatfős csoporttal kezdtük el a léböjtöt. Leveseket, teát, turmixokat fogyasztottunk. Spenót, brokkoli, paradicsom, karfiol és mindenfajta akkori idényzöldség tálalva volt lé formájában. Azt hittem, hogy nem lesz energiám, de érdekes módon bírtam végig a tábort. Sokkal energikusabb lettem, ahogy kitisztult a szervezetem. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy egész nap programokon vettünk részt, meditáltunk, jógáztunk, sétáltunk sokat. De néha csak egy-egy beszélgetés jót tett a lelkemnek. Négy és fél kilót fogytam, ráadásul sokkal energikusabb lettem, mint korábban. Nyáron ismét készülök egy elvonulásra, amit már nagyon várok.

Azóta már tartottál újabb léböjtöt?

Nem, viszont Szabó Gyuri bácsi teáit elkezdtem inni és mindig böngészem, mi az a tea, ami éppen a legjobb nekem.

Szoktál a gyerekek nélkül utazni?

Igen, most éppen édesanyámmal készülünk Rómába, mivel imádom Olaszországot. Kettecskén, egy kicsit elvonulunk és jókat beszélgetünk majd. Nagyon jó a kapcsolatunk, ám mivel ő Szarvason él, mi pedig a fővárosban, így keveset találkozunk.

22 éve vagy az MTVA-nál. Annak idején híradósként kezdted, most pedig a Család-barát műsorvezetője vagy. Melyik áll közelebb hozzád?

A híradózást is nagyon szerettem a maga idején. Mellette nagyon sok műfajban dolgoztam a két évtized alatt. A Család-barát számomra mindennap izgalmakat hoz. Olyan témákat boncolgatunk, amelyek szinte mindenkit érintenek. Van benne pszichológia, zene, szórakozás, orvosi tanácsok, minden, amiről jól esik beszélni. Most úgy érzem, ezzel a munkával tökéletesen elégedett vagyok, kerek minden, ahogy van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top