nlc.hu
Sztárok
Növényi Norbi azon poénkodott, hogy miért nem veszi el a párját

Növényi Norbi azon poénkodott, hogy miért nem veszi el a párját

Az egykori élsportoló évek óta egy párt alkot kedvesével. Bár az esküvő már tíz éve téma közöttük, Növényi Norbert most elárulta miért nem került még arra sor.

Ritkán jut ideje a kikapcsolódásra Bárdosi Sándornak és Növényi Norbertnek. Arra pedig még ritkábban van lehetőségük, hogy párjukkal közösen eresszék ki a fáradt gőzt. A két jómadár ezért úgy döntött, ötvözik a kellemeset a hasznossal, és miután az egyik budapesti szórakozóhely pultosaiként ugrottak be helyettesítőkként, a munka után párjaik társaságában buliztak.

Fotó: Sláger TV

Fotó: Sláger TV

„Gondoltam, meglepem magunkat ezzel a közös programmal, hiszen így jut időnk egy kis kikapcsolódásra is. Norbi nem sejtett az egészből semmit, ám mikor kiderült, hogy a munka után a feleségem, Ildi és Norbi párja, Kriszta is csatlakoznak hozzánk, nagyon örült” – árulta el a A helyettesítők című műsor mai epizódja kapcsán Bárdosi Sándor, akinek felesége rá is kérdezett Növényiék kapcsolatának megpecsételésére.

Mint kiderült, az egykori élsportoló már tíz éve tervezgeti, hogy elveszi párját, erre azonban még mindig nem került sor. „A helyzet az, hogy nagyon rossz a térdem. Többet kellene nyújtanom, hogy le tudjak térdelni, megkérni Kriszta kezét. Viccet félretéve, annyira jól megvagyunk együtt, egyikőnk se érezte a kapcsoltunk hivatalossá tételének hiányát, vagyis hogy összeházasodjunk. El fog jönni az ideje, de nem siettetjük” – árulta el a ma 18:55-től látható epizódban Növényi Norbert. 

Fotó: Sláger TV

Fotó: Sláger TV

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top