nlc.hu
Sztárok
Budapest Főpolgármesteri Hivatala kivizsgálást kért az Eszenyi Enikőt és a Vígszínházat érintő ügyben

Budapest Főpolgármesteri Hivatala kivizsgálást kért az Eszenyi Enikőt és a Vígszínházat érintő ügyben

Eszenyi Enikő nagy bajba kerülhet, ha bebizonyosodnak az őt ért vádak.

A Vígszínház elszerződött tagjainak nyilatkozata alátámasztja mindazt, amit sejteni lehetett: a tömeges felmondás, távozás oka egyértelműen Eszenyi Enikő agresszív viselkedése. Fenyves Lili mellett még három ember nyilatkozott a 24.hu-nak név nélkül a Vígszínházban uralkodó hangulatról, miután az oldalon megjelent az Eszenyi Enikővel készült interjú, aki ismét pályázik az igazgatói pozícióra. Tovább gyűrűzik az ügy, hiszen a Főpolgármesteri Hivatal megkérte a színház felügyelőbizottságát, hogy vizsgálják ki a dolgot. 

Fotó: Emmer László

Fotó: Emmer László

Erről egy közleményt is megosztottak: 

„A Főpolgármesteri Hivatal, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat képviseletében a mai napon felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló, az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán. A Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázat jelenleg is zajló elbírálásától függetlenül a felügyelőbizottságnak ki kell vizsgálnia, miként biztosítják a Vígszínházban a munkavállalók alapvető jogait, védik emberi méltóságukat és szakmai integritásukat” – írják.

Olvass még Eszenyi Enikőről az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top