nlc.hu
Sztárok
Két telitalálata volt Judynak, de a Gésa volt a legnagyobb titok a Nicsak ki vagyok?-ban

Két telitalálata volt Judynak, de a Gésa volt a legnagyobb titok a Nicsak ki vagyok?-ban

Szfinx-, Róka-, Múmia- és Gésa-jelmezekben vonultak be a Nicsak, ki vagyok? ötödik adásának fellépői. Ismét csak egy versenyző mehetett tovább.

A koronavírus miatt a kormány rendkívüli intézkedéseket hozott, ezért a Nicsak, ki vagyok? legutóbbi élő adása közönség nélkül forgott, pontosabban a táncosok álltak be néhány felvétel erejéig. Már a műsor elején elmondták, hogy a mostani helyzetre tekintettel vannak, és szeretnének szórakoztatni a nehéz időkben, mert ők ehhez értenek. Ezenfelül tettek egy felajánlást is, majd elindult a műsor. 

Először a Róka, majd a Szfinx, utánuk a Múmia, végül a Gésa lépett a Nicsak, ki vagyok? színpadára, és egy fellépőre gyakorlatilag egyöntetűen rájöttek a csapattagok. Elsőnek a Szfinx lepleződött le: 

Ezúttal Fodor Zsóka volt a Nicsak, ki vagyok? első kiesője (Fotó: Sajtószoba)

Ezúttal Fodor Zsóka volt a Nicsak, ki vagyok? első kiesője (Fotó: Sajtószoba)

Fodor Zsókára tippelt mind a két csapat, a nézők Cyláéknak ítélte a pontot, bár valamiért végül mindkét csapatnak 1-1 pontot osztott ki Tilla, noha korábban ez máshogy volt. Ezen azonban a csapatok túllendültek, a nézők tovább lovagoltak ezen a Facebook-oldalon. 

Pont ide vagy oda, Fodor Zsóka élvezte a fellépést, mint mondta, színésznőként igazi kihívás volt a feladat, és nem hitte, hogy a hangjáról ennyien felismerik majd. 

„Biztos voltam benne, hogy én fogok először bemutatkozni, mert Anita engem jól ismer. Judy rajongó mondata nekem nagyon-nagyon jól esett. Nem számítottam rá, hogy Majka is rám teszi a voksát, és érdekes módon Hajós András is nagyon jókat mondott, amikor felébredt. (…) Büszke vagyok, hogy formámban Esztergályos Cilire és Hernádi Juditra gondoltak.” 

Kiderült adás után: Fodor Zsóka azért tett csavarókat a hajába, mert a nehéz jelmezben és maszkban a próbák után már nem nézett ki frissen, és úgy gondolta, ez a legjobb megoldás. Élvezte az izgalmas műsort, bár nehezen viselte a megpróbáltatásokat.

Feng Ya Ou Ferenc volt a Múmia a Nicsak, ki vagyok?-ban (Fotó: Sajtószoba) 

Feng Ya Ou Ferenc volt a Múmia a Nicsak, ki vagyok?-ban (Fotó: Sajtószoba) 

Feng Ya Ou Ferencre senki nem tippelt, pedig tényleg nagyon nagyot ment. Visszaolvasva a nézők tippjeit, ott már többen ráismertek az énekesre. Pedig ő mindenképp szerette volna a saját stílusát és hangszínét is becsempészni produkciójába, a Sztárban Sztár leszek! alatt az énekes végig világsztárok hangját utánozta, ezért most egy kicsit magából akart adni, ami kevésbé volt annyira ismert.

Nicsak, ki vagyok? Róka jelmezét Steiner Kristóf viselte (Fotó: Sajtószoba)

A Nicsak, ki vagyok? Róka-jelmezét Steiner Kristóf viselte (Fotó: Sajtószoba)

Steiner Kristóf volt a harmadik kieső, és külön érdekesség volt, hogy éppen Judy találta ki, kit rejt a jelmez, pedig Ábel Anita egyik nagyon jó barátja Kristóf. Utólag ezen mindenki jót nevetett, és Kristóf elmesélte, hogyan gyakorolt a szomszédjával. Bár ő is szívesen maradt volna még versenyben, most nem bánja, ha mihamarabb hazamehet a kis görög szigetre, ahol élnek, és ott vészelheti át a következő időszakot. 

A Nicsak, ki vagyok? Gésa jelmezes versenyzője a szuperdöntőbe jutott (Fotó: Sajtószoba)

A Nicsak, ki vagyok? Gésa-jelmezes versenyzője a szuperdöntőbe jutott (Fotó: Sajtószoba)

A Gésa az est legnagyobb rejtélye volt, és nem is lepleződött le, ő mehet tovább a szuperdöntőbe. 

Korábban őket leplezték le a Nicsak, ki vagyok? adásaiban: 

Róluk sem gondoltad volna, hogy igent mondtak a Nicsak, ki vagyok?-ra
Bereczki Zoltán teljesen kiborította a Nicsak, ki vagyok? stábját
Az első Nicsak, ki vagyok? szereplők nagyot mentek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top