Sztárok

Kovács Patrícia: “Eszenyi a legkisebb jelét sem mutatja a megbánásnak”

Befejezte az utolsó forgatási napját a Mintaapákban, színház nincs, és már pár napja bezárkózva él Kovács Patrícia a kislányával, amikor telefonon utolérem őt. Beszélgetünk karanténról, pozitív példamutatásról és az Eszenyi-ügy alakulásáról is.

Hogy nézett ki a beosztásod egy héttel ezelőtt, és hogy néz ki most?

Havonta átlagban 25 előadást játszottam, és emellett heti átlag négy nap forgattam a Mintaapákat. Emellett minden héten volt itt egy felolvasás, ott egy improvizációs est… Ehhez képest most nincs semmi. Annyira fura nekem ez a szünet, ami most hirtelen ránk szakadt. Nekem évek óta a nyár is olyan, hogy lecuccolunk a Balatonra, ott lenn vagyunk két-három hétig, és onnan járok el játszani Keszthelyre, Balatonfüredre meg mindenhová, nyári színházi előadásokra. Most meg semmi. Megpróbálom azért ezt a kényszerpihenőt pozitívan felfogni, igazán szükségem volt már egy kis elvonulásra szakmailag is, de főleg azért mert a gyerekemmel lehetek.

A Mintaapák forgatása is teljesen leállt?

Március 13-án pénteken forgattunk utoljára. Nem tudom, hogy a nézők felé ez hogyan lesz kommunikálva, lesz-e valamiféle lezárása a dolognak, mert nyilván egyáltalán nem így készültünk. Eredetileg április végéig forgattunk volna. És felvetődött az esetleges folytatás is egy újabb évaddal.

Mennyivel járt előbb a forgatás a most sugárzott epizódokhoz képest?

Talán úgy két-három héttel.

Kovács Patrícia a Mintaapákban Stohl Andrással és Szabó Kimmel Tamással (Fotó: TV2)

Kovács Patrícia a Mintaapákban Stohl Andrással és Szabó Kimmel Tamással (Fotó: TV2)

A stáb hogy állt ehhez a szituációhoz? Gondolom, voltak, akik a megélhetésüket féltették, mások meg attól tartottak, hogy megfertőződnek…

Ez változó minden közösségben, és ez teljesen természetes. Mindenki másképp és mástól ijed meg, és ez napról napra változhat. Magam is teljesen másképp gondoltam egy hete, sőt két nappal ezelőtt is erre a dologra, mint mondjuk ma. Egy hete még biztos nem gondoltam volna, hogy ma már teljes izolációban leszek itthon, és nem megyek ki maszk és gumikesztyű nélkül. Napok óta nem megyünk játszótérre sem, erdőben sétálunk a kutyával, meg görkorizunk az utcán, amíg még lehet. Én igyekszem ezt nagyon-nagyon betartani, és ugyan holnap kutyakajáért még el kell mennem a boltba, de ennyi. Az élelmiszereket online rendeltem, úgyhogy felkészültem.

Mivel mindkét területen aktívan jelen vagy, a színházi vagy a filmes világban érzékelsz nagyobb pánikot?

A színházaknak nem volt mit gondolkodni, ott gyorsan közölték, hogy vége. Döbbentem néztem, hogy néhány színházban ezután még folytak próbák maszkban, ami iszonyatos felelőtlenség volt, de ha jól tudom, azóta már ők is abbahagyták. Úgy látom a filmeseknél nagyobb a kétségbeesés, de talán nagyobb összeg forog kockán. 

Azt szoktam hallani, hogy a filmiparban jobban lehet keresni, mint színházzal, amiből azt a következtetést vontam le, hogy aki a filmszakmában dolgozik, annak több tartaléka lehet. Ez nyilván előítélet.

Nem szeretem az általánosítást, mert nem tudjuk, kinek milyen hitelei vannak, ki hány embert tart el… Az azonban igaz, hogy a színházi és a filmes fizetésemet nem lehet összehasonlítani egymással. Valóban több a filmes, de ettől még nagyon egyéni, hogy kit hogyan érint, ha nem kap fizetést. Az emberek többsége hitelből vette a lakását, az autóját, és ezek a hitelek bevétel nélkül is megmaradnak. Én mindig arra gondolok ilyenkor, hogy ennél sokkal nehezebb helyzetben is vannak emberek. Ennek a társadalomnak fel kell nőnie ahhoz, hogy rájöjjön: először a legnehezebb sorsúak szorulnak segítségre. Iparágak, ágazatok és foglalkozások fognak teljes mértékben megszűnni. Még nagyobb szükség lesz felelősségvállalásra mint eddig.

Kovács Patrícia (Fotó: TV2)

Kovács Patrícia (Fotó: TV2)

Úgy tudom, a Geszti Péter által producerként jegyzett filmet, a Ha elfárad, viheti!-t májusban kezdenétek forgatni, és ez még nem lett lefújva.

Ott most éppen a gyártási tervet készítették volna májusra és júniusra. Az előkészületeket végzők tudnának haladni vele home office-ban, de semmit nem tudnak tervezni, mert senki sem tudja, meddig tart a vészhelyzet.

Ott a tiéd a női főszerep?

Egy fontos női szál a férfi főszereplő, Scherer Péter karakterének életében. Inkább nagyobb mellékszerepnek mondanám. De most tényleg nem tudom, mi lesz ebből az egészből, ahogy azt sem tudom, a tervezett színházi projektjeimből mi lesz.

Amiatt, hogy te független vagy és nem tartozol társulathoz, ez a helyzet rosszabbul érint, mint azokat, akik társulatban dolgoznak?

A társulati tagoknak van havi fizetésük nyáron is, amikor épp leáll a színház. Én csak akkor kapok pénzt, ha dolgozom. A színházak akkor lesznek csak igazán nagy bajban, ha az előre megvásárolt jegyek árát vissza kell téríteniük. Remélem, egyfajta közös teherviseléssel megoldható lesz a dolog.

Anélkül, hogy a zsebedben akarnék turkálni: tartalékolós típus vagy, vagy inkább hónapról hónapra élsz?

Valahol a kettő között. Azért azt már most nagyon meggondolom, hogy mit veszek és mit nem. A gyerekkel is megbeszéltem, hogy nem veszünk ruhaneműt, nincs semmi extra, és nincs kidobott étel. Nagyon egyszerű dolog: annyit főzünk, amennyi meg is eszünk. Azt is kigondoltam, hogy amíg lehet kaját rendelni, addig rendelünk kaját, és ha már nem lehet, akkor kezdjük el fogyasztani a felhalmozott készleteket. 

Azt már most nagyon meggondolom, hogy mit veszek és mit nem (Fotó: TV2)

Azt már most nagyon meggondolom, hogy mit veszek és mit nem (Fotó: TV2)

Van terved arra, hogy mivel foglald el magad? Mondjuk szöveget előre érdemes tanulni?

Annak semmi értelme. Ruhákat szanálunk, alaposan kitakarítjuk a lakás minden szögletét… Azért elleszünk. Van közel egy kiserdő, ahol mindennap sétálunk a Janka kutyánkkal, és nézegetjük, hogy nőnek a rügyek. 

Elvált szülőként egy ilyen helyzetben a lányod édesapjával hogyan oldjátok meg, hogy a gyerek mindkét szülőjét láthassa?

A múltkor megkérdezte tőlem valaki, hogy „És milyen az élet egyedülálló anyaként?” Mondtam is, hogy én nem vagyok egyedülálló anya, egyedülálló nő vagyok, de a volt férjem teljesen része az életünknek. Teljes értékű apuka, aki minden helyzetben kiveszi a részét a gyereknevelésből, így ezt a mostani helyzetet is megoldjuk.

Jól érzem, hogy a NőComment című talkshow óta kicsit jobban megnyíltál a magánéletedet illetően?

Szerintem nem így van, napi és heti bulvárújságoknak például egyáltalán nem nyilatkozom. A válásom környékén nálam elvágták ezt, nem adok interjút nekik. Ha egy film vagy színház kapcsán van egy kötelező sajtótájékoztató, akkor beszélek velük, de csak a szerepemről. Egy ilyen helyzetben viszont, mint a mostani, azért tudok kicsit nyíltabb lenni, mert muszáj elmondanom nekem is, hogy tessék szépen otthon maradni. Iszonyatos felelőtlenség most közösségbe menni. Mindenki, aki meg tudja oldani, annak szépen be kell zárkóznia. Nincs más lehetőség, csak ezzel lehet megfékezni az újabb megbetegedéseket. Ilyenkor meg kell nyílni, és el kell mondani másoknak, hogy az ember hogyan oldja meg. Vannak helyzetek amikor meg kell szólalni és személyes történetekkel közelebb lehet kerülni az emberekhez. De arról nem fogok a jövőben sem nyilatkozgatni, hogy hogyan élem a magánéletemet. 

Aktívan jelen vagy Instagramon és Facebookon is.

A saját oldalaimat én szerkesztem, én válaszolok, ha kérdeznek valamit, ez nekem fontos. Ezeken a felületeken fontos a személyesség. Nem szeretnék túltengeni, ezért átlagban heti egyet posztolok, bár lehet, hogy a karantén idején ez változni fog. Soha egy fillért nem fizettem azért, hogy hirdessem az oldalaimat: nekem fontos, hogy akik jönnek, azok azért jöjjenek, mert szeretnek. Ezt a közeget sokkal fontosabbnak tartom annál, mintsem hogy feldúsítsam azzal, hogy reklámozom, és van egy elitizmus is bennem, hogy nem fogok hirdetni. Szanálok köztük, és hide-olok, ha úgy hozza a helyzet. Ha valaki elkezd kötekedni a felületeimen, általában megvárom, míg a többiek hozzászólnak, aztán, ha kell, belemegyek konfliktusokba, de eljöhet az a pont, amikor már nincs értelme vitázni, és blokkolok valakit. Azt a jogomat fenntartom, hogy ez az én felületem, és nem mindenkinek van oda bejárása.

A múlt héten még az Eszenyi-ügy kapcsán tett kiállásoddal volt teli a sajtó. A kollégáiddal együtt nem tartotok attól, hogy mire ez az egész koronavírus-járvány véget ér, feledésbe merülhet a figyelemfelkeltő akciótok?

Nem, mert ez egy nagyon fontos ügy, ami nemcsak színházakról szól, mert az abúzus és a hatalommal való visszaélés az élet minden területén megtalálható. Úgy gondolom, hogy a téma így is nagy hullámokat vert, és a veszélyhelyzet ellenére nagy visszhangot kapott a sajtóban. Tudom, hogy most egy olyan háborús helyzet van, amikor vannak ennél fontosabb dolgok is, de azt gondolom, hogy azok az emberek, akiknek erről a pályázatról a végén dönteniük kell, ezt figyelembe fogják venni. Ez az ügy nem fog eltűnni. Itt nemcsak Eszenyi Enikőről van szó, hanem arról, hogy az előző generáció sok tagja egész mást gondol például munkahelyi kultúráról, mint mi. Most elgurítottunk egy követ, és az gurul, amerre gurul. Azt érzem, hogyha az ember csapatban valami mellett felemeli a hangját, az mindig energiát ad. Ez a történet nem arról szól, hogy mi akarjuk megmondani, ki legyen a Vígszínház igazgatója. Semmilyen politikai érdekeltség nincs mögötte, és nem is volt. Volt egy helyzet, amire reagálnunk kellett. Mert mi, akik már nem vagyunk tagok, megtehettük. Egyébként Enikő mindig azzal érvel, hogy ő „a Vígszínház érdekében” tett mindig mindent. Akkor én most azt mondom, hogy a Vígszínház érdekében vonja vissza a pályázatát.

Kovács Patrícia reakciója Eszenyi Enikő lemondására

Mivel az interjú még Eszenyi Enikő lemondása előtt készült, megkértük Kovács Patríciát, hogy reagáljon a történtekre: “A legbölcsebb döntést hozta meg ezzel. Hiszen ez a Vígszínház érdeke. A nyilatkozatát nem kommentálnám, hiszen a legkisebb jelét sem mutatja benne a megbánásnak. És erről tényleg nincs mit mondanom.”

Az elsők között nyilatkoztál. Milyen reakciókat kaptál a kiállásodért? Voltak meglepetések?

Börcsök Enikő és Halász Judit megszólalása nagyon fontos és példaértékű volt. Nagyon szeretem őket, és végtelenül tisztelem a bátorságukat. Az, hogy ők is azt mondták, van baj, nagyon nagy dolog volt. Pozitív volt, amikor a Wunderlich JózsefBach Kata házaspár először azt mondták, hogy őket nem kell megmenteni, majd egy nap múlva elnézést kértek, és belátták, hogy van értelme annak, amit csinálunk. A negatívum pedig az, hogy naponta kapok tíz olyan levelet, amiben közlik, hogy hálátlan ember vagyok, és szégyellni fog a gyerekem. 

Azt érzem, hogyha az ember csapatban valami mellett felemeli a hangját, az mindig energiát ad (Fotó: TV2)

Azt érzem, hogyha az ember csapatban valami mellett felemeli a hangját, az mindig energiát ad (Fotó: TV2)

Ezeket kollégáktól kapod?

Szerencsére nem. Ismeretlenektől. A legtöbbet olvasatlanul kitörlöm. Sokan azon lovagolnak, hogy miért pont most szólalunk meg. Ez minden abúzusos ügynél állandóan előjön. Egyébként meggyőződésem, hogyha Eszenyi Enikő nem adja azt a bizonyos nagyinterjúját, akkor ez most nem történik meg. Az egy felelősség, hogy egy ekkora intézmény igazgatója mit beszél és hogyan, és hogy a gyakorlatban ehhez képest hogyan vezeti a színházát. Hogy köszönőviszonyban sincsenek a nyilatkozatai azzal,  amit a valóságban művel. Egy ideig lehet vetíteni… de előbb vagy utóbb minden kiderül.

Szerinted mennyire általános a magyar színházakban az a fajta vezetői stílus, amit ő képvisel?

Nem gondolom, hogy túl gyakori lenne. Az viszont általános probléma a színházban, a show businessben, az iskolákban, de  máshol is, hogy van egy „apukám/anyukám”, aki megmondja, hogy nekem mit kell csinálnom. És hogy kussoltatva vagyunk,  azt érzem, hogy kiskorúsítva van a társadalmunk. Mi színészek is, elkezdjük ezt a pályát és meg akarunk felelni a rendezőnknek, a kollégáinknak, a nézőknek… Azt akarjuk, hogy szeressenek. Bizony-bizony sok olyan alkotó emberrel találkoztam, aki átesik a ló túlsó oldalára, de jó esetben ezekkel az emberekkel meg lehet ezt beszélni. Ha valaki megalázó módon megszégyenít, de tudom azt mondani utána, hogy „Ne csináld ezt velem, hát hülye vagy te?”, addig nincs nagy baj. Akkor van baj, ha ezt az ember csak lenyeli, lenyeli, lenyeli, és nem áll ki sem magáért, sem a másikért. Az ilyen típusú emberek általában rendkívül tehetségesek és szenvedélyesek, ebben a szakmában mi a szenvedélyeinkből élünk. Én is rendkívül hevesen tudom az igazamat mondani, de meg lehet nekem mondani, ha túllépek egy határon. Ha valakinek nem lehet megmondani, aki ráadásul a munkáltatód és egy igazgató, akkor már nagyon nagy a baj. Én megtehettem, hogy annak idején eljöttem, de akkoriban még nem volt gyerekem. Nem tudom, hogy mi van, ha ez később történik meg, és már van egy gyerekem. Talán még mindig ott lennék a Vígszínházban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top