Sztárok

„Készen állunk a kistesóra, de eddig még nem sikerült” – a babaprojektről vallott Caramel felesége, Szilágyi Szilvi

A házaspárnak a koronavírus-járvány miatt le kellett mondania a nászutat, pedig úgy tervezték, ott foganhat majd meg a második gyermekük.

Most sem mehetnek nászútra Caramelék, a koronavírus-járvány miatt ugyanis el kellett halasztaniuk az utazást – írja a Bors

„Készen állunk a kistesóra, de eddig még nem sikerült” – a babaprojektről vallott Caramel felesége, Szilágyi Szilvi

Fotó: Instagram / sylviszilagyi

„Úgy volt, hogy márciusban utazunk a Maldív-szigetekre egy hétre, de a világjárvány miatt ez most megint nem lehetséges. Buktuk az utazást és a pénzt is” – mesélte csalódottan az énekes szuper formában lévő felesége, Szilágyi Szilvi, aki bízik benne, hogy őszre alábbhagy a járvány, és 5. házassági évfordulójukon, szeptemberben végre eljutnak a nászútra.

A házaspár egy ideje már eldöntötte, hogy szeretnének Szofinak kistestvért, s így bizony nem is állnak a természet útjába. „Mi készen állunk a kistesóra, de eddig még nem sikerült. (…) Majd jön a baba, ha itt az idő, lehet, épp az utazás fog segíteni” – árulta el Caramel párja.

Olvass még Caramelékről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top