
Gyurta Dani a Cserpes Laurával való szakítása óta szingli, Iszak Esztinek is voltak próbálkozásai Dobrády Ákos után, egyik sem bizonyult azonban sikeresnek. Most kiderült, hogy az olimpiai bajnok úszó és a műsorvezető egy párt alkotnak, amit a Bors olvasóriportere szúrt ki egy bevásárlóközpontban. A fotót ide kattintva megnézheted.
Gyurta Dani és Cserpes Laura álompár voltak, ám megromlott a kapcsolatuk és végül 2018 első felében lezárták a szerelmüket. „Én úgy tudom, Dani már lezárta magában ezt a dolgot, Laura neve az utóbbi időben fel sem vetődött a beszélgetéseinkben” – mondta akkor az úszó egyik barátja. Gyurta nagyon ritkán nyilatkozott a magánéletéről, így arról nem tudunk, hogy Iszak Eszti és az énekesnő között volt-e barátnője.
Iszak Eszter hosszú éveken át volt Dobrády Ákos párja, ám az utóbbi időben sokszor szakítottak, majd újra összejöttek, de egy évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy végleg véget vetnek a kapcsolatuknak. Azóta Iszak Eszti összejött egy sráccal, akivel a Balaton Soundon látták őket együtt először, majd közösen elmentek nyaralni is, viszont úgy látszik, ez a szerelem nem volt hosszú életű.
Olvass még Gyurta Daniról és Iszak Esztiről az nlc.-n:
- Gyurta Daninak is megvan a véleménye az elmaradt tokiói olimpiáról: „Nem lehetett klasszikusan jó döntést hozni”
- Gyurta Dani visszatért a medencébe
- Iszak Eszter merész fotót posztolt
- Iszak Eszti: Próbálok nem megszállott lenni

Gyurta Dani és Iszak Eszti