Sztárok

Gyurta Dani összejött Iszak Esztivel, paparazzi fotó is készült róluk

Szerelem szövődött Iszak Eszti és Gyurta Dani között.

Gyurta Dani a Cserpes Laurával való szakítása óta szingli, Iszak Esztinek is voltak próbálkozásai Dobrády Ákos után, egyik sem bizonyult azonban sikeresnek. Most kiderült, hogy az olimpiai bajnok úszó és a műsorvezető egy párt alkotnak, amit a Bors olvasóriportere szúrt ki egy bevásárlóközpontban. A fotót ide kattintva megnézheted.

Gyurta Dani és Cserpes Laura álompár voltak, ám megromlott a kapcsolatuk és végül 2018 első felében lezárták a szerelmüket. „Én úgy tudom, Dani már lezárta magában ezt a dolgot, Laura neve az utóbbi időben fel sem vetődött a beszélgetéseinkben” – mondta akkor az úszó egyik barátja. Gyurta nagyon ritkán nyilatkozott a magánéletéről, így arról nem tudunk, hogy Iszak Eszti és az énekesnő között volt-e barátnője.

Iszak Eszter hosszú éveken át volt Dobrády Ákos párja, ám az utóbbi időben sokszor szakítottak, majd újra összejöttek, de egy évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy végleg véget vetnek a kapcsolatuknak. Azóta Iszak Eszti összejött egy sráccal, akivel a Balaton Soundon látták őket együtt először, majd közösen elmentek nyaralni is, viszont úgy látszik, ez a szerelem nem volt hosszú életű.

Olvass még Gyurta Daniról és Iszak Esztiről az nlc.-n:

Gyurta Dani és Iszak Eszti

Gyurta Dani és Iszak Eszti

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top