nlc.hu
Sztárok
Könnyekig meghatnak ezek a videók – lefagyott a rendszer, annyian énekeltek Balázsék kezdeményezésére

Könnyekig meghatnak ezek a videók – lefagyott a rendszer, annyian énekeltek Balázsék kezdeményezésére

Elképesztő mennyiségű videó érkezett a Rádió1-be Balázsék felhívására, akik néhány napja hirdették meg a kiállás pillanata elnevezésű kezdeményezést. A közös éneklés a vicces pillanataival együtt is megható, különösen az egészségügyi dolgozók videói.

Kollektív éneklésre buzdítottak minden hallgatót Sebestyén Balázsék, hogy az emberek érezzék, nincsenek egyedül még most, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben sem. A Rádió 1 hetek óta karanténból jelentkező műsorvezetői mára, péntek reggel 9 órára hirdették meg akciójukat amelyben arra kérték a hallgatókat, álljanak ki az ablakokba, udvarokra vagy erkélyekre, és daloljanak velük együtt, így erősítve egymást a járványhelyzetben. 

Ehhez a Halott Pénz slágerét választották a műsorvezetők, amelyet a hallgatók ajánlottak nekik. Péntek reggel Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani is kiálltak az ablakba, erkélyre, udvarra, hogy a hallgatókkal közösen énekeljenek.

A rádiósok arra kérnek mindenkit, aki dalra fakad, hogy vegye fel a telefonjával és küldje el nekik a videót. Az ötlet, amelyet az elmúlt hetekben spontán kialakult közös tapsolások ihlettek, Balázs fejéből pattant ki, műsorvezető-társai pedig lelkesen támogatják. 

„A dal nagyon jó erre a célra, mert bár kicsit himnikus, egyáltalán nem szomorú, nem lemondó, van benne egyfajta nagyon pozitív üzenet. Ez az egész arról szól, hogy bár nem tudjuk, hogyan tovább, és meddig tart ez a helyzet, de azt tudnunk kell, hogy most mindenkinek ott van a másik, akire számíthat” – magyarázta Balázs, aki bízik abban, hogy a pozitív gondolkodás és a közösség ereje könnyebbé teheti a jelenlegi nehéz időszakot. 

Könnyekig meghat majd a Rádió1 videója - lefagyott a rendszer, annyian énekeltek egyszerre

A kezdeményezést örömmel fogadták a Halott Pénz tagjai, Marsalkó Dávidot meghatotta az ötlet, és ígérte, Járai Márkkal együtt részt vesznek majd pénteken a közös éneklésben. Ahogy a kezdeményezés elején elmondták, a videókból Balázsék egy klipet is készítenének, amelyben remélhetőleg hallgatók ezrei láthatják-hallhatják majd viszont saját magukat a tömegben. Arra valószínűleg ők sem számítottak, hogy mennyi videó érkezik hozzájuk. 

Sebestyén Balázs a saját InstaStoryjába is számtalan videót feltöltött

Sebestyén Balázs a saját InstaStoryjába is számtalan videót feltöltött

Nagyon megható, amikor a tűzoltók kiálltak elénekelni a Halott Pénz dalát: 

„Természetesen mi sem maradtunk ki a Kiállás pillanatából, és együtt énekeltük a Halott Pénzzel az »Amikor feladnád« című dalt. Hogy sose felejtsd el, a tűzoltók mindig ott lesznek, amikor feladnád…” – írták a videójuk mellé. 

Hamarosan elkészül az a videó is, amelyet a Rádió1 munkatársai a beküldött anyagokból állítanak össze, addig is itt tudsz szemezgetni, néhány felkerült a hozzászólásokba. Sokan sírva énekeltek, sokan mosolyogva, és mindegyik szívből jött. 

Rengeteg videó felkerült, az a legnépszerűbb, amikor egészségügyi dolgozók énekelnek: 

Az összefogás a koronavírushelyzetben különösen szívmelengető:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top