Sztárok

Hernádi Judit férjére és lányára ugyanannyian kíváncsiak, mint a szerepeire

Ma van Hernádi Judit születésnapja, mi pedig megnéztük, mire kíváncsiak vele kapcsolatban a leginkább az emberek.

Idén április 11-én ünnepli 64. születésnapját Hernádi Judit, akit mostanság sokkal többet láthatunk a színpadon, mint a tévében. Évtizedek óta közkedvelt színésznő, és a vele kapcsolatban legtöbbször feltett kérdésekre most igyekszünk válaszolni, ezúttal is a Google keresések segítségével rendeztük össze a SztárLexikonunkat.

Amire a legtöbben keresnek: Hernádi Judit férje

Vágjunk is a közepébe. Hernádi Judit szülői, pontosabban gyámhatósági engedéllyel ment férjhez annak idején. Erre azért volt szükség, mert akkor még alig volt tizenhét esztendős, így csak ennek birtokában mondhatta ki az igent. Ahogyan a nász, úgy a nászút sem volt hétköznapi. De erről már évekkel később Verebes István könyvében lehetett olvasni, amit színész a kolléganője életéről írt, és ebből derült ki, hogy Hernádi Judit az elfoglaltságai miatt nem tudott elutazni, így a férje az anyósával együtt utazott el. Pontosan két év után döntöttek a válás mellett, ekkor Hernádi már a Színművészetire járt. Sokan úgy gondolják, hogy ezután a színésznő még élt házasságban, ám ez nem igaz. Gyereke édesapjával, Tarján Pál operaénekessel sem keltek egybe.

„A házasságot egyszer kipróbáltam. Többször nem is szeretném. Ez már megvolt” – mondta egy interjúban a Nők Lapja újságírójának.

Judit és lánya Zsófi (Fotó: Fortepan, adományozó Lukács Zsolt)

Judit és lánya Zsófi (Fotó: Fortepan, adományozó Lukács Zsolt)

Amire a legtöbben keresnek: Hernádi Judit és Görög László

Hernádi Juditot és Görög Lászlót 1991-ben egy színházi próbafolyamat hozta össze. Tizenkét évig alkottak egy párt, és bár soha nem házasodtak össze, kapcsolatuk stabilnak tűnt, még akkor is, ha a korkülönbség miatt – a színész 8 évvel fiatalabb Hernádinál – néhányan előszeretettel köszörülték rajtuk a nyelvüket.

„Ameddig a páromat nem érdekli, addig engem sem. Ha egyszer elmenne egy fiatal barátnő kedvéért, az ugyan nagyon fájna, de talán megérteném. A barátságát azonban sohasem szeretném elveszíteni” – reagált akkoriban Hernádi a korkülönbséget érintő szóbeszédre. Aztán a szerelem elmúlt, kettejük útjai különváltak, és mindketten új életet kezdtek, tizennégy évvel a szakítás után, 2017-ben pedig újra közös színpadon álltak.

Ugyanabban az évben interjút adott a Story magazinnak, ahol a boldogságról kérdezték a színésznőt és Hernádi így válaszolt. „Nekem mindig fájt a boldogság. Olyan alkat vagyok, aki sohasem tudott felhőtlenül örülni igazán semminek. Ez egy hiba, de sajnos ettől még így van.”

Hernádi Judit és Görög László (Fotó: Story-Best x Archívum)

Hernádi Judit és Görög László (Fotó: Story-Best x Archívum)

Amire a legtöbben keresnek: Hernádi Judit betegsége

Nem tudjuk, mire gondolnak az emberek, amikor erre keresnek. Hernádi Lovász László Lakástalkshow 3. évadában beszélt arról, hogy minden augusztusban mélyponton van.

„Augusztus van, amikor beszélgetünk, és én ilyenkor mindig depressziós vagyok. Erre anyám hívta fel a figyelmemet, nekem ez fel sem tűnt… De igaza van anyámnak, így megjegyeztem, hogy nekem ilyenkor mindig depresszióm van. Nem nagyon, kicsit. Nem az a típusú, amire azt lehet mondani, hogy az ember igazán beteg, de az a típusú, amire azt lehet mondani, hogy az ember rájön, hogy semminek semmi értelme, és ez kicsit kellemetlen… De szerintem ilyenkor van az ember a legközelebb az Istenhez – mondta Hernádi. – Igazából én ezt szeretem, jó dolog ez.”

Amire a legtöbben keresnek: Hernádi Judit – filmek, színház, sorozat

A koronavírus a színházi évadokra is hatással van, így az április végére tervezett bemutatók is vélhetőleg kitolódnak. Ilyen a Szerepeink a Belvárosi Színházban, melynek egyik főszereplője Hernádi Judi,t és a járvány lecsengése után a színésznőt megnézhetjük a Trafóban a Családi tűzfészekben, vagy a Becéző szavakban, amely szintén a Belvárosi Színházban látható.

Hernádi Judit 1974-től kezdve szerepel tévéfilmekben. Szamba, Osztrigás Mici, Ámbár tanár úr, Pasik, A miniszter félrelép… csak néhány film és sorozat, amelyben Hernádi Judittal találkozhattunk.

És ne feledjük a Heti Hetest, melynek hosszú évekig volt az oszlopos tagja. „A színész azért lesz színész, mert színház van. Az összes többi járulékos feladat. Az életem nagy részét a színház teszi ki. Engem ez tart karban. Sokkal kevesebben látják, de ez nem zavar” – mesélte a Zene.hu-nak adott interjúban.

Gyabronka József és Hernádi Judit a Családi tűzfészek című színdarabban (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Gyabronka József és Hernádi Judit a Családi tűzfészek című színdarabban (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Amire a legtöbben keresnek: Hernádi Judit lánya

Hernádi Judit és Tarján Pál lánya 1986-ban született. Zsófit már az egész ország ismeri, hiszen 2011 óta a Honeybeast énekesnője.

„Édesapám Tarján Pál operaénekes… A hangját örököltem… Pici voltam, mindössze kétéves, amikor a szüleim, nem elváltak, mert nem is voltak házasok, hanem szétmentek” – mesélte a Best magazinnak az énekesnő 2018-ban. Hozzátette azt is, hogy édesapjával és édesanyjával is jó kapcsolatot ápol. Hogy mennyire összetett dolog híres szülők gyermekeként felnőni, arról nemcsak amerikai sztárcsemeték, de Zsófi is tudna mesélni. Igazából mesélt is.

Tarján Zsófi (Fotó: Schumy Csaba)

Tarján Zsófi (Fotó: Schumy Csaba)

„Nem egyszerű feladat Hernádi Judit gyerekének lenni. Ha versenyre kelnék vele, hogy kinek hosszabb a lába, ki a nagyobb színésznő, nem jutnék túl messzire… Ő másképp jó nő, mint én vagyok. De ma már nem versenyzek vele. 18 éves koromig ez így volt, de már lecsengett. Ő mindig is csak saját magának akart megfelelni, épp ezért roppant önazonos és magabiztos. Ez vonzó tulajdonság mások számára. Én bizonytalanabb voltam az élet sok területén. Állandó kétségeim voltak: vajon azért szeretnek, mert az vagyok, aki, vagy azért, mert én vagyok Hernádi Judit lánya.”  

Amikor pedig Hernádi Juditot kérdezték arról, hogy mennyire félti a lányát, így válaszolt: „Egy anyában örök életére benne van, hogy táplálja a gyermekét. Néha én főzök, de még többször megyünk étterembe, és olyankor beszélgetünk. Szerintem az fontos, hogy ennyi év után is tudjon beszélgetni anya és lánya. Néha persze összeveszünk, de most már azért ritkábban. Az nem volt könnyű, mikor elkezdett önálló, felnőtt nő lenni, de most már nagyon jól megvagyunk. Velem sem egyszerű. Én olyan vagyok, aki a kákán is csomót keres.”

Színház az egész világ:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top