Sztárok

Rudolf Péter bízik abban, hogy begyógyulnak a sebek – sokat megtudhatunk most az új színházigazgatóról

Rudolf Péter már háromévesen is a verseket szavalt az óvodában, kicsivel később pedig mindig ott ült a váci mozi egyik székében, és nézte az indiános filmeket. A 60 éves színész azóta több tucat filmben és sorozatban szerepelt, nemrégiben pedig megválasztották a Vígszínház új igazgatójának. Megnéztük, hogy mire keresnek vele kapcsolatban az interneten.

Rudolf Péter neve mostanában rengetegszer felmerült, a Vígszínház igazgatójaként pedig biztosan sokat hallunk róla a következő két évben is. Megnéztük, most mit szeretnének róla tudni a legtöbben – SztárLexikonunkban összeszedtük a kérdésekre a válaszokat.

Amire a legtöbben keresnek: Rudolf Péter – Vígszínház, pályázat, Eszenyi Enikő

Hónapok óta beszédtéma, hogy ki lesz a Vígszínház új igazgatója. A pályázatok közben azonban több, meglepő hír is napvilágot látott. Nézzük sorban az eseményeket. Többen is pályáztak az igazgatói székre. Köztük Eszenyi Enikő, Csányi János rendező és Rudolf Péter is.

Rudolf pályázatának egy rövidített változata maga Rudolf kérésére a szinhaz.online oldalon is elérhető volt. Pályázatában kiemelte, hogy Várkonyi Zoltán-féle Vígszínházat tekinti követendő példának. Ha pályázata nyerne, akkor egyik célja a modern, 21. századi, művészszínházi jelleg megőrzése és erősítése, illetve a jó értelemben vett népszínházi hagyomány folytatása, vagyis a magaskultúra, a klasszikus és kortárs dráma értékeinek közvetítése széles tömegek számára volna.

Időközben számos kritika érte az aktuális vezetőt, Eszenyi Enikőt, akinek stílusa és viselkedése miatt petíciót is írtak a színészek, munkatársak. Ők elviselhetetlen légkörről, nyilvános megalázásról, verbális erőszakról, a munkaidő tiszteletben nem tartásáról beszéltek. Eszenyi minden egyes megszólalása csak újabb olaj volt a tűzre, és végül március 19-én lemondott.

„…arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan” – írta közleményében Eszenyi, aki 2009 óta volt a Vígszínház vezetője. Többen azonban nehezményezték, hogy írásában nem kért bocsánatot. Eszenyi Enikő lemondása után öt nappal hirdették ki a Vígszínház új igazgatóját. Ezt Karácsony Gergely a Facebookon jelentette be. „A Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig Rudolf Pétert bízom meg a Vígszínház vezetésével.”

Rudolf Péter és Eszenyi Enikő, a A padlás 800. jubileumi előadásán a Vígszínházban, 2013. január 29-én (MTI Fotó: Kallos Bea)

Rudolf Péter és Eszenyi Enikő A padlás 800. jubileumi előadásán a Vígszínházban, 2013. január 29-én (Fotó: MTI / Kallos Bea)

Rudolf Péter a kinevezésre közleményben reagált. „Örülni majd csak akkor lesz okom, okunk, ha újra felmegy a függöny, ha telt házak előtt tudunk megharcolni szereppel, önmagunkkal. Ha újra béke lesz bennünk és a világban. Addig is teszem a dolgom, és minden erőmmel azon leszek, hogy a Vígszínház készen álljon az újraindulás pillanatában. Kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, de ezek most nem lehetnek az öröm pillanatai. Túl sok fájdalom, túl sok indulat tört felszínre az elmúlt hetekben… Nem tudhatjuk, mikor áll vissza a rend, mikortól tehetjük újra a dolgunkat. Abban reménykedem, hogy minden, ami most történik a színházi szakmában és a világban, az tisztulást hoz, katarzist.”

Amire a legtöbben keresnek: Rudolf Péter – filmek

Naná, hogy mindenkinek az Üvegtigris-filmek ugranak be először, és most jön a de! Színészként Rudolf Péter ötvennél is több moziban, tévéfilmben, játékfilmben szerepelt. A teljesség igénye nélkül ott volt a Cha-Cha-Cha, a Jób lázadása, az 1945, a Kossuthkifli vagy a korábban említett Üvegtigris-filmek.

„Édesapám volt a váci művelődési ház igazgatója, ahol mozi is üzemelt. Folyamatosan ott ültem. Az alapélmények az indiános filmek voltak akkor… Ma is rengeteg filmet nézek, szinte függő vagyok” – mesélte a moziról a Hetediksornak adott interjúban. Amikor pedig az 1945-ről kérdezték, így fogalmazott.

Reviczky Gábor, Horváth Lajos Ottó, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Csuja Imre és Szarvas József az Üvegtigris 3 címû film forgatásán a Pest megyei Tinnyén (MTI Fotó: Kallos Bea)

Reviczky Gábor, Horváth Lajos Ottó, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Csuja Imre és Szarvas József az Üvegtigris 3 című film forgatásán a Pest megyei Tinnyén (Fotó: MTI / Kallos Bea)

„Fontosnak tartom, hogy az ilyen jellegű filmek, mint az 1945, elkészüljenek. Amikor ennyire bulvárosodik minden. Az internet persze fantasztikus, de számos előnye mellett a klikk érdekében egyre jobban eltorzult a világ… Csak a kiélezett, harsány hír a hír. Ez egészen rémisztő, s innen kéne becibálni az embereket az árnyalt beszédbe, és ezért kellenek azok a filmek, mint az 1945. Ahhoz, hogy morális kérdésekről is tudjunk beszélni, el kell mesélnünk fontos történetekben árnyaltan és tisztességesen egy-egy fontos részét a történelmünknek. Akkor talán megnyugszunk, és a sebeink behegednek.”

 

Egy színész gyakran megkapja azt a kérdést, hogy színházi vagy filmes színésznek tartja magát. Legalábbis, ha nem Hollywoodban él. Amikor erről kérdeztük egy évvel ezelőtt Rudolf Pétert, így válaszolt.

„Olyan embernek tartom magam, aki élvezi, hogy ennyiféle módon teheti a dolgát. Persze, hogy épp mire vágyom, az más kérdés. Most inkább forgatnék; a színházi színészet kicsit olyan, mint az 50 első randi című film, mindig elölről kell kezdened a napot, nem számít, hogy előző este hogy teljesítettél, hétkor, amikor felmegy a függöny, megint újra neki kell futnod az előadásnak. Mostanra értettem meg az erről értekező idősebb kollégákat. Ez komoly feszültséget jelent: egyre nagyobb tétként élem meg az előadásokat.”

Scherer Péter, Rudolf Péter rendező, Trokán Nóra és Kálloy Molnár Péter a Kossuthkifli címû tévésorozat forgatásán a fóti kastélynál (MTI Fotó: Kallos Bea)

Scherer Péter, Rudolf Péter rendező, Trokán Nóra és Kálloy Molnár Péter a Kossuthkifli című tévésorozat forgatásán a fóti kastélynál (Fotó: MTI / Kallos Bea)

Amire a legtöbben keresnek: Rudolf Péter felesége

Nagy-Kálózy Eszter színésznő kezét két hét után kérte meg Rudolf Péter, és ennek már több, mint harminc éve. „Azonnal beleszerettem. Volt egy régi, családi gyűrű, ebből öntettem a jegygyűrűnket, hogy a múltból is táplálkozzon a házasságunk. Nagy mázlim van Eszterrel” – mondta a színész a Story magazinnak.

A házaspárnak két gyereke született, de a férfi sajátjaként szereti neje korábbi kapcsolatából született lányát, Flórát is. 1991-ben Olivérrel, majd 1994-ben Szonjával bűvölt a család.  A gyerekek nagyon is a szülőkre ütöttek. Egyikük táncol, másikuk zenél, a harmadik pedig színészkedik. Ahogyan Rudolf Péter mondta egyszer: beszippantotta őket a szakma. Arról már D. Tóth Krisztának mesélt, hogy számukra mennyire fontos az évfordulók megünneplése. A színész-rendező kiemelt egy különleges esetet is, amikor felesége egy evezéssel lepte meg a huszonötödik házassági évfordulójukon, ez pedig különösen kedves élmény volt számára, mivel gyerekkorában sokat evezett a Kis-Dunán.  Ők ketten többször játszottak már együtt, erről egy évvel ezelőtt így mesélt a színész a Borsnak.

 

„Imádok Eszterrel játszani, de ezzel nem vagyok egyedül, és ennek semmi köze ahhoz, hogy férj és feleség vagyunk. Ez szakmai kérdés. Vannak összecsiszolódott kollégák, akik nem párok az életben, mégis olajozottan működnek együtt. Mi úgy vagyunk másmilyenek, hogy jót teszünk egymásnak.”

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter a Centrál Színház megalapításának 10. évfordulóján (Fotó: Schumy Csaba)

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter a Centrál Színház megalapításának 10. évfordulóján (Fotó: Schumy Csaba)

Amire a legtöbben keresnek: Rudolf Péter szülei és fiatalkora

A hatvanéves Rudolf Péter Budapesten született. Édesanyja drámapedagógusként dolgozott, édesapja pedig művelődésiház-igazgató volt. Gyermekkorát Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácott töltötte. Amikor betöltötte a tizennégyet, a család ismét a fővárosba költözött, itt érettségizett le a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, majd felvételizett a Színház-és Filmművészeti Főiskolára. 

„..Bár mindig ott sertepertéltem a szüleim körül, nem tudom, hogy miattuk lettem-e színész… Inkább a dédnagyapám »genetikai öröksége« miatt lettem színész: őt Bálint Jánosnak hívták, színész-rendező volt és nagy bohém, a családi legendárium szerint Nagyváradon végezte el a színiakadémiát. Talán miatta volt, talán nem, de tény, hogy mindig tombolt bennem az exhibicionizmus, már három-négyéves koromban rendszeresen mondtam verset az óvodában. Imádtam egy társaság közepén állni, és nyomni, nyomni, nyomni, mert ha egyedül voltam, akkor úgy éreztem, valami végtelen szomorúság vesz erőt rajtam. Tudod, a »nagy kedélykeresők«, általában saját magukat gyógyítják azzal, hogy megpróbálnak roppant kedélyesek lenni – és ez rám is igaz” – mesélte életéről az nlc-nek Rudolf.

Rudolf Péter

Fotó: Neményi Márton

Amire a legtöbben keresnek: Rudolf Péter magassága

Imádjuk ezeket a kérdéseket, vajon öltönyt akarnak varrni a színésznek? Nem tudjuk, de Rudolf Péter a megtalálható információk alapján 160 centi magas.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top