Szűcs Gabinak nem adatott meg, hogy gyermeke születhessen. A Best magazinnak mesélt az okokról.
„Későn, 29 évesen találkoztam közgazdász férjemmel, de akkor még nagyon futott a zenekarunk szekere… A Cotton Club Singers olyan volt az életemben, mint egy hosszú házasság. Egymás után jöttek a koncertek, a fesztiválok, és közben azon kaptam magam, hogy észrevétlenül múlnak az évek. 2007-ben, 35 évesen aztán otthagytam a csapatot. Akkor volt először olyan szünet az életemben, amikor jó alkalom lett volna a gyerekvállalásra” – mondta az örök fiatal Szűcs Gabi, aki hozzátette, ez az időszak arról szólt, hogy ismét megtalálja önmagát, az évek pedig elrohantak.
„Ma már azt látom, volt bennem egy lelki gát. Ezért nem jött össze a terhesség, amikor szerettük volna. Én ugyanis mindenbe csak akkor megyek bele, ha biztonságot érzek. Kutyám sincs, pedig vágyom rá, mert nem tudom, képes lennék-e felelősséget vállalni érte. Tudom, hogy van ebben egy kis gyávaság
is, de ha hideg fejjel végiggondolom, valahogy sohasem éreztem magamban izzó vágyat az anyaságra” – mondta Szűcs Gabi.
(Nyitó kép: smagpix/Olajos Piroska)