Azért is szeretik Pataki Zitát a követői, mert érezhetően nem megjátssza magát egy kis népszerűségért, hanem abszolút természetesen viselkedik. Így volt ez akkor is, amikor vele izgulhattunk az utolsó lombik során, de megmutatta már azt is, hol nyaraltak a férjével, hol laknak, vagy éppen azt, hogyan diétázik. Ezúttal a Reggeliben mesélt arról Zita és a férje, Attila, hogyan telnek a napjaik.

Pataki Zita, ahogy megszokhattuk (Fotó: Instagram/Pataki Zita)
Egy piros köntösben ült a függőszékében Zita, aki úgy érezte, magyarázatra szorul, miért így jelentkezett be.
„A laza heti pakolásaim egyikét láthatjátok most, nagyon szép színe van, Ati csak Avatárnak mondja (…) Látszik, hogy még a reggeli rutinunkban vagyunk” – kezdte Zita, aki Attilával együtt a reggeli testmozgás után voltak. Zita sajnos a sérülése miatt egyelőre nem tud úgy sportolni, ahogy szeretne, de a sétát így sem hagyja ki.




Attila napja korán indul, őt már a macskájuk ébreszti minden reggel hatkor, és a házaspár igyekszik hasznosan tölteni a karantén idejét is. A kert után most a házban fejezik be az átalakításokat.