Sztárok

Csősz Bogi az eljegyzésről: ,,Nyilván nem egy kristályt szeretne minden reggel felhúzni az ujjára egy nő”

Csősz Boglárka nem okozott nagy meglepetést a kijelentésével.

Ma este látható a Feleségek luxuskivitelben 3. része, amelyben többek között az is kiderült, annak idején hogy zajlott Csősz Boglárka lánykérése. Már tudjuk, hogy a színésznő nagy luxusban él, férje mindent megad neki, emellett pedig ő is viszi a saját bizniszeit. A luxusfeleségekre jellemző a gyémánt szeretete, ez alól Bogi sem kivétel, aki ezt az eljegyzése történetével árulta el.

Csősz Boglárka elmesélte, hogy a párja, Burak Londonban kérte meg a kezét. Vásárolni indultak volna, aztán a török üzletember megkérte párját, hogy inkább sétáljanak egyet a Hyde Parkban. Bogi értetlenkedett, nem tudta, miért kell shoppingolás helyett a parkban mászkálni. Aztán egyszer csak letérdelt elé Burak, és sokak szeme láttára megkérte a kezét. A luxusfeleség azt is elárulta, hogy pont olyan gyémántot kapott, amire vágyott.

,,És persze jött a gyűrűvel, amilyen követ szerettem volna. Fontos volt nekem, hogy baguette legyen, mert az a kedvenc gyémánt formám, és akkor úgy voltam vele, hogy nem hiszem el…” – mondta Bogi, aki arra is kitért, hogy miért kell gyémánt egy nőnek.

,,Mivel minden nő szeretne egyszer férjhez menni és nem elválni, azt gondolom, a gyűrű az egy szimbolikus dolog, és egy férfi ezzel mutathatja ki, hogy mennyire értékeli a nőt. Nem hiszem, hogy azzal meglepetést okozok, hogy egy gyűrűnek gyémántnak kell lennie, nyilván nem egy kristályt szeretne minden reggel felhúzni az ujjára egy nő egy életen át. Hanem egy olyan gyűrűt, ami értékes. Ha a szerelem értékes, akkor a gyűrű is legyen az” – osztotta meg álláspontját Csősz Boglárka.

Csősz Bogi és Burak Talu (Fotó: Instagram)

Csősz Bogi és Burak Talu (Fotó: Instagram)

Olvass még Csősz Bogiról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top