Sztárok

Benkő László: ,,Ezt túlélni nagyon nehéz feladat lesz”

Benkő László komoly betegségéből felépülve változatlan energiával dolgozik az Omega tervezett turnéjának megvalósításán.

Benkő László problémái három éve kezdődtek, először májdaganatot, majd bőrrákot diagnosztizáltak a zenésznél. Több műtéten is átesett, majd kemoterápiás kezelés következett. Jelenleg a szövettani eredményeire vár, a koronavírus-járvány miatt azonban most semmi sem halad igazán, a kezeléseket is felfüggesztették. Sajnos az Omega koncertjeit is lemondták, a zenészek azonban azon vannak, hogy ha újra színpadra állhatnak, minden tökéletes legyen.

Benkő László próbál optimista maradni

Benkő László próbál optimista maradni (Fotó: Benkő László)

,,Ha túljutunk ezen a jelenlegi nagyon nehéz időszakon új tervekkel kell előállnunk, új meséket kell írnunk, hiszen mindig újabb és újabb gondolatok születnek meg a fejünkben. Mert soha nem lesz vége annak a zenei útkeresésnek, amit közel 60 éve elkezdtünk. (…) A válsághelyzet általános következménye az anyagi kár. Vissza kell adni a jegyek árát, de ezen kívül is millió más probléma keletkezett. Gondoskodnunk kell a már összeszokott, profi technikai csapatról, akik a koncertjeinken biztosítják a hangtechnikát, a fényeket és minden egyebet, mert hiszen már minden le volt szervezve. Ők sem tudnak dolgozni sem velünk, sem mással. Az egész szakma nagyon nehéz helyzetbe került. Ezt túlélni nagyon nehéz feladat lesz. Ugyanakkor hiszem: a lényeg végső soron az, hogy megyünk tovább, és ha nem 2020-ban, akkor jövőre folytatjuk a közös zenélést” – meséli az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjújában Benkő László.

Olvass még Benkő Lászlóról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top