nlc.hu
Sztárok
Megsértette a kínaiakat Bryan Adams, egy nappal később bocsánatot kért

Megsértette a kínaiakat Bryan Adams, egy nappal később bocsánatot kért

Csak a vegán életmódnak szeretett volna egy kis hírverést, ehelyett kínaiak tömegét sértette meg a kanadai énekes, Bryan Adams.

Bryan Adams hétfőn felrobbantotta az Instagramot, amikor kiírta, hogy „Köszönjük meg a denevérzabáló, nedves piacon állatokat árusító vírusterjesztő kapzsi rohadéknak, hogy most az egész világ leállt”írta meg a Bors.

Bryan Adams

Bryan Adams tavaly májusban egy rádióműsor vendégeként (fotó: Steven Ferdman/Getty Images)

Bár kétségtelen, hogy a bejegyzésében a tavaly hazánkban is fellépő Bryan Adams nem említette meg Kínát vagy a kínaiakat, a világ nagy része mégis egy rasszista kirohanásnak vélte az esetet, ami nem tett jót az énekes image-ének. Egyedül néhány állatvédő szervezet állt ki mellette. Az eset után a kétgyerekes édesapa, Bryan Adams újabb posztot jelentetett meg, melyben elnézést kért a korábbi meggondolatlan kirohanásáért, és jelezte, hogy senkit sem akart megsérteni. A célja csupán annyi volt, hogy felhívja a figyelmet az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódra, valamint a veganizmus előnyeire.

Vegán sztárok az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top