Sztárok

5 rejtélyesen eltűnt híresség, akiknek örökre nyoma veszett

Ha egy híresség eltűnik, az nem csak a hozzátartozókat viseli meg, hanem tömegek kezdenek aggódni. Összegyűjtöttünk néhány olyan rejtélyes esetet, amikor ismert ember tűnt el, és máig nem tudni, mi történt.

A napokban eltűnt Blazsó Domonkos ismert magyar operaénekes, akit a rendőrség is keresett. Szerencsére a 42 éves művész mostanra előkerült, bár azt nem tudni, hol volt és mi történt vele, eltűnésének körülményeit még vizsgálják. Ha valaki eltűnik, az mindig hatalmas trauma a hozzátartozóknak, ha pedig egy ismert emberről van szó, tömegek is aggódnak érte. A történelem során több híres ember tűnt el nyomtalanul, és máig sem derült ki pontosan, mi történt velük. Összeszedtük a leghíresebb eseteket.

Amelia Earhart

Amelia Earhart a repülés úttörője volt, 1932-ben ő volt az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt. A pilótanő mostanra igazi legendává vált, bátor és vagány nőként pedig már életében feminista ikon volt. Eltűnése azonban a repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye.

1937-ben Earheart következő nagy célját próbálta elérni, a Föld körberepülését. Fred Noonan navigátorral Pápua Új-Guineáról indultak el, ahonnan a Howland-szigetre akartak eljutni. Július 2-án azonban nyomuk veszett, és nem sikerült megtalálni őket. Eltűnésükről csak annyit tudni, hogy Earharték gépének volt rádiókapcsolata, de nehézségeik voltak a navigációval, és fogytán volt az üzemanyaguk is.

Azóta számos elmélet született a legendás pilótanő eltűnéséről, a legvalószínűbb magyarázat szerint gépük belezuhant az óceánba, és elsüllyedt. Más feltételezések szerint nem vesztették életüket azonnal, hanem a lakatlan Nikumaroro-szigeten haltak meg. 2018-ban egy amerikai antropológus azt állította, hogy nagy valószínűséggel a több mint 80 éve eltűnt pilótanő maradványai kerültek elő a Csendes-óceán egy déli szigetéről, de egyelőre ezt az elméletet nem sikerült százszázalékosan bizonyítani.

Harold Holt

Nem mindennap történik meg, hogy egy miniszterelnök nyomtalanul eltűnik, Ausztrália 17. kormányfőjével azonban éppen ez történt 1967-ben. December 17-én Harold Holt leparkolta a gesztenyebarna Pontiacját a Melbourne melletti Cheviot Beachen, és úgy döntött, úszik egyet ebéd előtt. A 22 hónapja hivatalban lévő miniszterelnök azonban nyomtalanul eltűnt a tengerben. Nagyszabású mentőakcióban keresték, öt napon át csaknem 200 ember vett részt a kutatásban, eredménytelenül.

harold holt ausztrália miniszterelnök

Harold Holt, a rejtélyesen eltűnt ausztrál miniszterelnök 1966-ban az ausztráliai Portsea-ben (Fotó: Wikipedia)

Az akkori feljegyezések szerint az 59 éves Harold Holt kiváló úszó és búvár volt, és az egyik kedvenc partszakasza volt a Cheviot Beach, amit úgy ismert, mint a tenyerét. Azon a vasárnapon viszont zord körülmények uralkodtak a vízen, erős áramlatok kavarogtak a mélyben, amelyek elragadhatták a politikust. Eltűnésére azóta sem született megnyugtató magyarázat, és ahogy az lenni szokott, vadabbnál vadabb összesküvés-elméletek láttak napvilágot. Ezek közül a legelképesztőbb, hogy Holt kínai kém volt, és miután kiúszott a tengerbe, beszállt egy rá váró tengeralattjáróba, és egyenesen Pekingbe távozott.

Glen Miller

1938 és 1942 között nem létezett nagyobb sztár a zenében, mint a big band-korszak legendás alakja, Glenn Miller. Ebben a négy évben 70 top 10-es és 22 listavezető dal fűződik az általa vezetett zenekarhoz, az In The Moodot pedig az is ismeri, aki sosem halott róla.

Kis túlzással a második világháború filmzenéjét a big bandek játszották, Amerikában mindenképp, Glenn Miller pedig zenészként támogatta a szövetséges hatalmakat, sok helyen fellépett, hogy tartsa a lelket a katonákban. 1944. december 15-én Miller Londonból Párizsba repült, hogy ott adjon koncertet, de repülőgépe titokzatos módon eltűnt a csatorna légterében. Négy nap telt el, mire egyáltalán kiderült, hogy Glenn Miller is az eltűnt gép fedélzetén volt. Hiába keresték, sem a repülő, sem a holttest nem került elő.

A legvalószínűbb feltételezések szerint a rossz időjárás vagy a hidegben meghibásodott karburátor okozta a balesetet. Miller feleségét csak napokkal később, december 23-án értesítették a tragédiáról, és máig nem tisztázódott, hogyan vesztette életét minden idők egyik legjelentősebb zenésze.

Jimmy Hoffa

A nagyhatalmú amerikai szakszervezeti vezető 1958 és 1971 között volt az International Brotherhood of Teamsters nevű érdekképviselet élén, amely az irányítása alatt a legnagyobb szakszervezetté nőtte ki magát az USA-ban több mint 2,3 millió taggal. Munkáját azonban beárnyékolta, hogy Robert F. Kennedy legfőbb ügyész – J. F. Kennedy öccse – korrupcióval, valamint azzal vádolta, hogy összeszűri a levet a szervezett bűnözés figuráival. Jimmy Hoffát végül vesztegetés és összeesküvés kísérlete miatt 13 év börtönre ítélték 1967-ben. Hatalmát és a munkások közötti népszerűségét jól mutatja, hogy a börtönévek alatt is ő vezette a szakszervezetet. Négy évvel később, idő előtt szabadult, de ennek az volt a feltétele, hogy ne induljon újra az érdekképviselet elnöki posztjáért.

Hoffa azonban szeretett volna visszakerülni a vezetői pozícióba, ezért kétes figurákkal szervezett egy találkozót egy Detroit külvárosában található étterembe 1975. július 30-ára. A megbeszélés azonban nem úgy zajlott, ahogy gondolta, Hoffa nyom nélkül eltűnt. A holttestét 45 éve nem sikerült megtalálni, és máig nem tudni, mi történt azon a nyári napon. Egyes feltételezések szerint a maffia tette el láb alól, mert nem akarták, hogy a szakszervezetben keresztülhúzza a számításaikat. Jimmy Hoffa történetét legutóbb Martin Scorsese dolgozta fel Az ír című filmjében.

Oscar Zeta Acosta

A mexikói-amerikai ügyvéd és emberi jogi aktivista neve Magyarországon nem annyira ismert, pedig barátja, Hunter S. Thompson róla mintázta a Félelem és reszketés Las Vegasban című kultikus regényének fontos szereplőjét, Dr. Gonzót. Ő volt az, aki Raoul Duke-ot ügyvédként kísérte az őrült utazásukon. Oscar Zeta Acosta nem akart a saját nevén szerepelni a könyvben, miután megtudta, hogy Thompson egy 150 kilós szamoai bőrébe szeretné bujtatni a regényben.

Hunter S. Thompson és Oscar Zeta Acosta:

A tudatmódosítók terén Acosta állítólag még barátjánál is nagyobb étvágyú volt: legyen szó piáról, gyógyszerekről vagy hallucinogénekről, még Thompson sem tudta tartani vele a tempót, ami mindent elmond. Emberi jogi aktivistaként sokat tett a chicano közösségért, miközben különc, vakmerő és önfejű személyiségét ügyvédi munkái során sem rejtegette. Előfordult, hogy mezítláb ment be egy tárgyalásra, vagy benzint öntött egy bíró pázsitjára, majd meggyújtotta.

Pár évvel a könyv megjelenése után, 1974 májusában, a 39 éves Acosta a mexikói Mazatlánba utazott, ahol homályos körülmények között eltűnt. Fia azt mondta, eltűnése előtt nem sokkal beszélt apjával, aki azt mondta, felszállt egy droggal teli hajóra. A fia szerint szerint apja valószínűleg vitába keveredett, ami verekedésbe torkollott, majd megölték. Hunter S. Thompson is hasonló véleményen volt, szerinte egy drogos rajtaütésben vagy politikai összeesküvésben ölték meg Acostát. Az író éveket töltött barátja felkutatásával, de nem járt sikerrel, a holttest pedig azóta sem került elő.

További cikkek rejtélyes eltűnésekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése