Az 1Kanapén legújabb évada a jól ismert műsorvezetővel, Ördög Nórával kezdődött, aki a karrierjétől kezdve Liptai Claudián át minden kérdésre válaszolt. Arra is, hogy miért “mutogatja” a gyerekeit. Osváth Zsolttal belementek olyan témákba is, valóban az első féjének, Rubin Kristófnak köszönheti-e Nóri, hogy az RTL-nél olyan szépen haladt előre a ranglétrán, ahogy ezt Kajdi Csaba egy korábbi beszélgetésben tényként állította.
“Csak azért lep meg, mert ő sokkal jobban ismeri a hátterét az egész sztorinak. (…) amikor én összejöttem Kristóffal, akkor én ugyanúgy egy szerkesztő voltam, vagyis eggyel alatta voltam, ez még abszolút az RTL-es időszaknak a legelején volt. Aki ezt közvetlen közelről látta, azt tudja, hogy Kristófnak nem nagyon tudott ahhoz köze lenni, hogy én előrelépdeltem. De még, ha lenne is, azt gondolom, ezzel kapcsolatban nincs nagyon mit magyarázgatnom.”
Nóri megjegyezte, ő ezt eddig egyedül Kajditól hallotta, és bérmennyire furcsállotta, azóta másképpen néz Kajdira.
“Igazából én innentől kezdve meg is értem az ő ellenérzéseit az irányomba, mert ő nem ismer engem, nem tudja, milyen utat jártam be és innentől kezdve totálisan félreismer engem. (…) Én azt gondoltam, hogy mi jóban vagyunk, és én őt kedvelem, bár ő azt mondta, hogy szerinte én sugárba hányok tőle. Nyilván, mivel én őt jófejnek tartom, és nem esik jól egy olyan embertől, akit én kedvelek az, ha azt hallom, hogy ő rólam rosszakat mond. De ez egyáltalán nem rólam szól.(…) Amikor én a volt férjemet megismertem, még mind a ketten senkiházi emberek voltunk az RTL-nél, és együtt fejlődtünk ezen az úton, szépen haladtunk előre a saját karrierünkben. Ő is támogatott engem, ahogy én is őt, mint egy társ, de hogy neki köszönhetnék bármit, ez nem igaz. Ő még nem volt egy nagyhatalmú producer abban az időben, amikor én már műsort vezettem.”
Nóri a munkájáról és a kollégákról még több sztorit osztott meg, mesélt a felmondásáról, de nem csak ezzel kapcsolatban nyílt meg Osváth Zsoltnak. Mivel a műsorvezető gyerekeivel kapcsolatos döntéseit sokszor megkérdőjelezték – mint amikor kivette Micit és Vencit az óvodából, vagy hogy miért szerepelteti őket ennyit -, így ez is felmerült a beszélgetésben.
Ördög Nóra nem tér ki a megjegyzések elől:
- Nem volt elegáns, ahogyan Majkáék leszólták Ördög Nórát, elegánsan válaszolt a műsorvezető
- Nánási Pál és Ördög Nóra új területre merészkedtek, ennek nem mindenki örült