Sztárok

Istenes Bence megmutatta, mivel tölti mostanában a reggeleit

Egy pillanatig nem csodálkozunk azon, hogy Istenes Bence elmenti magának ezeket a különleges pillanatokat.

Március elején Istenes Bence szokatlanul komoly hangvételű videót osztott meg rajongóival, amiben az otthonmaradás mellett kampányolt. A műsorvezető ebben elárulta, párjával, Csobot Adéllal együtt csak a legszükségesebb esetben hagyják el németországi otthonukat.

Szerencsére Istenes Bence legutóbbi posztjában már nyoma sincs a komor hangulatnak. Legfrissebb fotóján új elfoglaltságát mutatja meg: Istenes Bence ugyanis az elmúlt hetekben evezni kezdett. Az új képen is egy csónakban ül, a fotó mellé írt kísérőszövegből pedig az is kiderül, Bence nagyon élvezi ezeket a vízen töltött pillanatokat.

„Mostanában reggelente evezem egyet a házunk melletti folyóban…nagyon bírom. Annyira friss a levegő, imádom, ahogy legelnek az őzek a réten, ugrálnak a halak előttem a vízben, hallom a tehenek kolompját a távolban, közben szállnak a kacsák a fejem fölött. Ezeket a pillanatokat elmentem magamnak.”

Olvass még többet Istenes Bencéről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top