Sztárok

Détár Enikő: „Tényleg egy nagy, olaszos családnak nézünk ki és én vagyok a Mamma” – a színésznő mesélt a kapcsolatáról, új családjáról és a munkáról

Sokan kapták fel a fejüket amikor Détár Enikő bejelentette, ő bizony kétkezi munkát vállal, árufeltöltőként dolgozik a járvány idején. A színésznő az nlc-nek elmesélte az elmúlt időszak lelki hátterét és azt, hogyan érzi magát most.

Mi volt az első reakciód arra, hogy bezárták a színházakat?

Épp a Szulák Andrea show forgatásán voltam, amikor megtudtam a hírt. Nagyon vegyes érzelmek lettek rajtam úrrá. Ugyanez volt akkor is, amikor tudtam, hogy anyukámnak már csak órái vannak hátra, de végig kellett csinálnom a fellépésemet. Megtanultam, hogy bármi is van a világban, ki kell minden gondolatot zárni magunkban egy kis időre, hogy a felvételen vagy épp egy fellépésen senki ne vegye észre a problémámat. Pont, mint egy katona, akinek teljesítenie kell. A szakmám erre már jól megtanított az évek alatt. Akkor abban a pillanatban a show felvételén elfojtottam magamban a rossz érzéseket, viszont este amikor hazamentem már más volt a helyzet. Persze kellett egy-két nap arra, hogy feldolgozzam, mi is történt velem. Folyamatosan jöttek a lemondások egy-egy fellépésre, és az előadások is elkezdtek elmaradni.

Détár Enikő a konyhában is megtanult spórolni (Fotó: Détár Enikő)

Détár Enikő a konyhában is megtanult spórolni (Fotó: Détár Enikő magánarchívuma)

Milyen érzések voltak benned?

Az, hogy 37 éve vagyok a színházi pályán és most nem kell a munkám senkinek. A legrosszabb az az érzés volt, hogy nem nem lehetett tudni, meddig tart ez az egész. A fiam ráadásul készült az érettségire, nem tudtam, mi lesz vele? Folyamatosan mondták le a fellépéseimet, gyakorlatilag minden munkalehetőségem megszűnt egy hét alatt. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, mennyi időre is lesz elég a félretett pénzem. Az meg sem fordult meg a fejemben, hogy eladom a házamat és elmegyek albérletbe, mert egy álmom vált valóra ezzel az építkezéssel. Nagyon jól érzem magam ezen a helyen, a teraszból csodálatos kilátásunk van, és itt aztán tényleg ki lehet kapcsolódni.

Péter hogyan segített ekkor?

Ő a legjobb társ volt ebben is. Folyamatosan arról beszélgettünk mit, hogyan csináljunk. Szerencsére az hamar kiderült, hogy Péter online tud tanítani tovább, szóval a bevételeink egy része megmaradt. Viszont elkezdtünk a spóroláson gondolkozni és azon, hogy milyen munkát vállalhatnék el. Nem voltam egy levesevő típus, de például rájöttem, hogy ha egy nagy fazék levest készítek jó bő zöldségekkel, tésztával, akkor azt két napig is ehetjük. Ilyen és ehhez hasonló dolgokat kezdtem el bevezetni. Ebben a család is partner volt, nem volt követelőzés, semmi ilyesmi.

Détár Enikő és szerelme, Péter soha nem volt ennyit együtt, mint mostanában (Fotó: Détár Enikő)

Détár Enikő és szerelme, Péter soha nem volt ennyit együtt, mint mostanában (Fotó: Détár Enikő magánarchívuma)

Nem volt benned egy korlát, amit át kellett lépni ahhoz, hogy Détár Enikőként elmenj civil munkát végezni?

Egyáltalán nem. Feltettem magamnak a kérdést, hogy ki vagyok én? Détár Enikő. Mire vagyok alkalmas? Tudok főzni, takarítani, árut feltölteni, és idős betegeket gondozni. Már régóta volt bennem arra hajlandóság, hogy másoknak segítsek. Elmentem először az önkormányzathoz és bejelentkeztem önkéntes munkára. Gondoltam, ha van pár nyugdíjas, akiknek be tudok vásárolni, akkor miért ne segítenék? Egyik este mondtam is a gyerekeimnek, hogy egy idősotthonba kellene elmennem gondozónak.

Hogy reagáltak a gyerekeid erre?

Nem örültek neki annyira, de végül nem is kellett ilyen munkát végezzek, mert pár nappal később Péter egyik ismerősénél kezdtem el árukat pakolni. Közben hívtak az önkormányzattól is, hogy lett négy nyugdíjasom, akiknek intéznem kellene néhány dolgot heti szinten. Szóval egyik napról a másikra beindultak a dolgok és nem kellett tovább törnöm a fejem, mi lesz velem?

Hogyan fogadtak a idősek, nem volt furcsa nekik, hogy Détár Enikő vásárol be nekik?

Iszonyatosan örültek, az egyikük állandóan elhalmoz virágokkal, lekvárral, mert annyira hálás nekem. Örömet okoztam nekik azzal, hogy velük lehetek és a kapun keresztül beszélgethetünk pár szót. Maszkban megyek mindig és nagyon figyelek a fertőtlenítésre. A mai napig járok hozzájuk, sőt telefonon is tartom velük a kapcsolatot.

Détár Enikő és a Dívák (Fotó: Csányi István)

Détár Enikő és a Dívák (Fotó: Csányi István)

Azóta változott a munkád?

Igen, az árufeltöltést abbahagytam, mert beindult a szinkron munkám, így egy kicsit visszaálltam a régi kerékvágásba. Ahogy jószolgálatot teljesítettem azonnal beindultak a dolgok körülöttem. Hiszek abban, hogyha valami jót adsz a világnak, akkor te magad is jót kapsz. Ez egy örök körforgás, amit soha nem szabad elfelejteni. Segíteni pedig jó dolog. Épp most hívtam az egyik idős nénit és megbeszéltük mikor megyek a postára feladni a leveleit.

Erősödött a Péterrel való kapcsolatod az otthonlét alatt?

Péter azt mondja, úgy örül, hogy most ilyen sokat lehetünk együtt. Soha nem látott ennyit még korábban egy nap, mert mindig mindketten rohanó életet éltünk. Most viszont kiélvezünk minden pillanatot. Péter elkezdte megcsinálni a kerítést, amire nem volt korábban idő. Ültettem fűszernövényeket, Zsebinek pedig van egy veteményese. Egy paradicsompalántát én is kaptam benne, ami még mindig életben van, és azóta is rendszeresen gondozom. (nevet)

Szoktatok veszekedni?

Amikor sokan vagyunk, mert például Péter gyerekei nálunk vannak hétvégén, akkor persze van néha konfrontáció. De ez azért van, mert én azt mindig túl pörgöm. Próbálok mindenkinek megfelelni, és szeretném, ha mindenki jól érezné magát. Néha úgy hívom magam, hogy én vagyok az olasz Mamma… Egyébként minden gyerek jól kijön egymással, Gigi Péter nagylányával van nagyon baráti viszonyban, Zsebi pedig a fiával. A srácok imádnak számítógépezni, játékokat játszani. Mi lányok pedig sokszor filmezünk, és előfordult, hogy Gigi táncórát tartott nekünk.

Détár Enikő és kutyája, Wrex (Fotó: Détár Enikő)

Détár Enikő és kutyája, Wrex (Fotó: Détár Enikő magánarchívuma)

Van egy kutyátok is.

Igen, Wrex egy csodálatos Husky kutya, aki ráadásul bejárhat a lakásba. Ő is családtag nálunk. Tényleg egy nagy, olaszos családnak nézünk ki… A lányom sokszor mondta azt nekem, hogy ő úgy szeretne egyszer élni, mint mi. Ez nekem igazi visszaigazolás. Egy elismerés, ami mindennél többet jelent. Biztosan én is sokat hibázom az életemben, nem lehet mindent jól csinálni, de ha a gyerekem elismeri az életemet, az csodálatos dolog. Szeretem az életünket, nem adnám fel semmi pénzért.

Zsebi már túl van az érettségin?

Megvolt az írásbeli rész igen, még nem tudjuk az eredményét, de reméljük sikerült jól teljesítenie. Remélem az egyetemre is felveszik, és megvalósulnak az álmai.

Várod már, hogy visszatérjen a színház?

Ennyi idő soha nem maradt ki az életemben úgy, hogy ne álltam volna színpadon. Épp a minap fogalmazódott meg bennem az, hogy ha kocsiba ülök elkezdek CD-ket hallgatni, énekelgetni, skálázgatni. Tréningezni kell magam, hogyha bármikor visszaállnak a dolgok, akkor felkészült legyek. És persze a kilókkal is vigyáznom kell, mert most kevesebbet mozogtam és felcsúszott rám pár kiló felesleg. A színpadi ruháimnak pedig rám kell majd jönniük. Mindig felkészült színésznő voltam, maximalista vagyok a munkámban.

Otthon is tudsz edzeni. Hogy állsz a mozgással?

Az a típus vagyok, aki könnyem megunja a tornát, ha egyedül kell csinálnom. A lányom, Gigi erős tánctréningeket tud tartani, még online is edzettünk együtt. Azok nagyon jók voltak. Most figyelni fogok a táplálkozásomra is, és remélem visszanyerem az alakomat.

Mi az, amin biztosan változtatni fogsz, ha vége ennek az egésznek?

Soha nem féltem a vírustól, mert erős vagyok, és figyelek a higiéniára. Viszont az megfogalmazódott bennem, hogy a falunapokon, a Dívás fellépéseken mindig nagyon közel engedtük magunkhoz az embereket. Sokat szelfiztünk, és engedtük, hogy bárki odajöjjön hozzánk, nem egyszer megölelgettük Mari nénit vagy Pista bácsit. Nem szeretnénk persze elzárkózni senkitől, nem is mi lennénk, ha ezt tennénk. De valamilyen óvintézkedést teszünk majd. Nem lesz egyszerű, de majd ki kell rá találni valami más megoldást.

Détár Enikő most élvezi, hogy olasz mamma lehet: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top