Sztárok

Adam Sandlert kis híján megölték kollégái a Csiszolatlan gyémánt forgatásán

A kollégák azt hitték, a színész csak viccel, mikor azt próbálta jelezni, hogy nem kap levegőt.
adam sandler csiszolatlan gyémánt forgatás

„Amit Adam Sandler a Csiszolatlan gyémánt című film főszerepében mutat, az a színészet magasiskolája” – írta kollégánkBocsánatot kell kérnem Adam Sandlertől, mert rájöttem, hogy óriási színész” című filmkritikájában, amiben többek között arról is írt, miért volt nagyon igazságtalan, hogy Sandler végül nem volt ott az Oscar várományos férfi főszereplőjelöltek között.

Nos, most ugyanennek a Csiszolatlan gyémánt című filmnek a kapcsán derült ki egy meghökkentő dolog Adam Sandlerről: kollégái ugyanis kis híján megölték őt a forgatáson. Legalábbis erről mesélt a film rendezője, Josh Safdie, aki elmondta, az egyik jelenetben a Sandler-alakította főhőst két testőr fojtogatja.

Mint kiderült, az utóbbiakat alakító két színész, Keith William Richards és Tommy Kominik még sosem játszottak filmben ezt megelőzően, talán épp ezért, lelkesedésükben kis híján tényleg megfojtották kollégájukat. Sandler ugyan próbálta nekik jelezni, hogy elég, már tényleg nem kap levegőt, de a partnerei azt hitték, csak remekül színészkedik, ezért még jobban szorították a torkát.

Sandlert végül a rendezőnek kellett megmentenie.

Olvass még többet Adam Sandlerről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése