nlc.hu
Sztárok

Válik Papp Gergő

15 év után válik Papp Gergő – két és fél évig titkolták a szakítást Judittal

Papp Gergő már az új párjáról is beszélt.

Papp Gergő feleségét jól ismerhették a nézők, és már meg is szokták őket együtt, hiszen 15 éve voltak házasok. Mint kiderült, egy ideje már nem élnek együtt, a válás mellett döntöttek – erről az RTL Klub Reggeliben mesélt a műsorvezető. Elárulta, békében váltak el, a gyereküket ezentúl is együtt nevelik, sőt, már mindketten megtalálták a boldogságot valaki más mellett.

,,Elég sok magánéleti témát érintünk itt a műsorban, annyi mindennel traktáltuk eddig is a nézőket, hogy a felségemmel együtt úgy éreztük, van helye annak, hogy esetleg itt közöljünk valamit, ami a kicsit megváltozott magánéletünkkel kapcsolatos. (…) Nagyon büszkék vagyunk, hogy mindig a korrektség, az őszinteség jellemezte a kapcsolatunkat, de az elmúlt két és fél évben, amióta külön is lakunk, változtak dolgok, ami egy picit előjele is volt annak, hogy ha úgy alakul, megpróbálunk új irányba is nyitni. Ez történt most tulajdonképpen” – árulta el a műsorban Papp Gergő, aki új párjáról is beszélt.

,,Túl vagyunk egy nagy bemutatáson. Az elmúlt hétvégét együtt töltöttük négyesben, illetve ötösben a fiunkkal. Ismerjük egymást, nincs sunyulás, hazudozás.”

Olvass még Papp Gergőről az nlc.-n:

papp gergő

Papp Gergő (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése