nlc.hu
Sztárok

Szulák Andrea búcsúzik a tévétől

Szulák Andrea búcsúzik a tévézéstől: ,,Elfáradtam a folytonos alkalmazkodástól”

Szulák Andrea más platformon mutatja meg magát.

Két hete címlapon hozta a Story, hogy Hajdú Péter egyik első intézkedése volt vezérigazgatóként, hogy elkaszálta Szulák Andrea és Várkonyi Andrea műsorait. Utóbbi azzal reagált, hogy nem hosszabbította meg a szerződését a csatornánál, és egy kicsit Hajdúnak is nekiment. A műsorvezető most pedig úgy döntött, nem szeretne tovább alkalmazkodni, ezért innentől csak a saját felületein (és természetesen a színházban) lesz elérhető.

,,Foghatnám a pandémia által létrejött nehéz helyzetre, és megannyi kifogást kereshetnék, hogy miért vágyom most egy kis csendre, de az az igazság, hogy elfáradtam. Elfáradtam a folytonos alkalmazkodástól az új helyzetekhez, az új emberekhez, az új szabályokhoz, amit a médiában való részvétel óhatatlanul magában rejt, és rájöttem, hogy az én igazi közegem nem ez! Mostantól ha mondandóm, üzenetem van az engem kedvelők számára, a saját csatornáimon fogom azokat célba juttatni. Hiszem, hogy mindazok, akik értékelik a személyemet, a munkámat, és a dolgokat, amiket képviselek, ezentúl majd a színházakban, a koncerttermekben és a közösségi médiumok idevonatkozó felületein megtalálnak” – írta Szulák Andrea a Storyban olvasható blogjában. 

Story magazin

Story magazin

Olvass még Szulák Andreáról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top