nlc.hu
Sztárok

Radics Gigit terhesen is zaklatják

Nem nyugszanak Radics Gigi zaklatói, még terhesen sem kímélik az énekesnőt

Amióta Radics Gigit megismerte a nagyközönség, rendszeres atrocitásokban volt része. Van, aki évek óta ekézi az énekesnőt, sőt olyan is, aki terhessége alatt sem kíméli és negatív kommenttel bombázza.

Sokáig Radics Gigi a pozitív hős kategóriában volt, az X-Faktor idején azonban erős kritikákat kapott. Ezt látta a nagyközönség, de az énekesnő most arról mesélt, hogy jóval korábban kezdődött minden. 

Giginek több mint ötszázezer követője van a social platformjai, ahol bár a dicsérő, magasztaló, kedves kommentek száma végtelen, bőven akadnak olyanok is, akik rosszindulatú megjegyzéseket fűznek egy-egy bejegyzés mellé.

„Mikor kijött az első videoklipem mindössze 10 éves voltam, édesapám próbált távoltartani a Youtube-tól, mert ocsmányságok is voltak a kommentek között. Egyébként szerencsés típus vagyok, mert ezek egyik fülemen be, a másikon ki. Korábban jobban el is engedtem ezeket, azonban manapság, ha valaki támadólag lép fel a saját felületeimen, szeretek kiállni magamért. Volt is rá példa, hogy egy-két rosszindulatú kommentelőt sikerült jobb belátásra bírnom” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Radics Gigi, akit még terhessége kapcsán is megszóltak jó néhányan.

Radics Gigit évek óta zaklatják

Radics Gigit évek óta zaklatják

„Tudom, hogy sokan azért írnak ilyen negatív kommenteket, hogy felhívják magukra a figyelmet. Persze attól is függ, hogy mennyire megyek bele egy ilyenbe, hogy milyen mértékű rosszindulat van az adott kommentben. Amikor a származásom miatt kapom ezeket vagy most volt, aki épp a terhességem miatt ekézett, akkor nem megyek bele. Inkább letiltom az illetőt” – vallotta be az énekesnő, akit évek óta zargat egy arctalan kommentelő.

„Van egy kommentelő, aki nagyon utál, évek óta.  Évek óta zaklat, mindig új oldalt csinál, hiába tiltom az egyiket. Név és arc nélkül, újra és újra felbukkan és bántó dolgokat kommentel. Szörnyű, hogy még mindig nem unta meg” – mondta Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak az énekesnő. 

Radics Gigi a zaklatásról a Sláger Reggel műsorvezetőnek mesélt: 

Sztárok, akiket zaklatók fenyegetnek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top