nlc.hu
Sztárok

Újra együtt Hódi Pamela és párja

Egyre több jel utal arra, hogy Hódi Pamela és Tóth Bence újra együtt vannak

Úgy néz ki, kibékült Hódi Pamela és Tóth Bence.

Hódi Pamela pár héttel ezelőtt az egyik hetilap címlapján árulta el, hogy szétmentek Tóth Bencével. A vallomást megelőző napokban már sokan sejtették, hogy ez a helyzet, ezért tiszta vizet öntött a pohárba. A modell elmondása szerint nem bírták az összezártságot, és olyan problémák is kijöttek kettejük között, amik eddig nem. A rajongók szeretnék őket együtt látni újra, ami minden bizonnyal meg is történik, hiszen állítólag egyre több időt töltenek kettesben

,,Mindannyian úgy látjuk, hogy ki fognak békülni. Keresik egymás társaságát, mindennap beszélnek, de most előttünk is titkolóznak kicsit, hogy hol tartanak” – mesélték a Borsnak a párhoz közelálló barátok. Szinte biztos, hogy múlt hétvégén is együtt voltak a Balatonon, ez a képek alapján kikövetkeztethető. Egy másik ismerős szerint Hódi Pamela kötötte az ebet a karóhoz, ám Bence nem adta fel, addig próbálkozott, még sikerrel járt.

Hódi Pamela és Tóth Bence

Hódi Pamela és Tóth Bence (Fotó: nlc)

Olvass még Hódi Pamela és Tóth Bence kapcsolatáról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top