nlc.hu
Sztárok
VV Fanni édesanyja kiakadt

VV Fanni édesanyja kiakadt, amikor meglátta a Duna-parton sétáló B. Lászlót

Novozánszki Fanni anyja kommentben fejezte ki a nemtetszését.

Novozánszki Fanni két és fél éve tűnt el, azóta már csak a holttestét keresik. A lány feltételezett gyilkosa, B. László már nem előzetesben, hanem házi őrizetben várja az ítélethozatalt. A nyomozás még tart, bizonyítékok hiányában azonban egyelőre nem tudnak vádat emelni. VV Fanni édesanyja azóta sem tudta feldolgozni a történteket, harcol a lányáért – ezért akadt ki nagyon, amikor meglátta, hogy B. László többször is elhagyta már a házát. A Bors cikke szerint a férfi meglátogatta a temetőben a nagyapját, bevásárolt, és a Duna-parton is sétálgatott.

„Az én gyermekem, Fanni, már nem sétál a Duna-parton többé! Te senkiházi, B. László! Előbb vagy utóbb mindenki megkapja méltó büntetését” – reagált Novozánszki Fanni anyja kommentben a lap cikke alatt. Ügyvédjével együtt úgy vélik, hihetetlen, a férfi engedményeket kapott. 

,,A probléma nem a házi őrizet alkalmankénti elhagyásánál kezdődik, hanem ott, hogy B. Lászlót – akit emberöléssel vádolnak – kiengedték az előzetes letartóztatásból. Már ez mellbevágó volt számunkra. A vádat a mai napig teljesen jogosnak találom, és nagyon bízom benne, hogy B. László megkapja az életfogytiglani börtönbüntetést, ami jár neki” – mondja a családi jogi képviselője.

vv fanni novozánszki fanni

Novozánszki Fanni (Fotó: RTL Klub)

VV Fanni ügye egyre durvább:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top