TV-sztárok

Mobilja buktathatja le VV Fanni feltételezett gyilkosát

Gyanús dolgokra keresett rá telefonján B. László.

Saját mobiltelefonja juttathatja hosszú időre rács mögé Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosát, B. Lászlót – írja a Blikk. A férfi jelenleg házi őrizetben van, ügyében már lezárult a nyomozási szakasz, a több ezer oldalas iratanyagot jelenleg az ügyészség vizsgálja. Ezt követően valószínűleg vádemelés, majd bírósági tárgyalás várható, ahol a bizonyítékok között az egyik legfontosabb alighanem a férfi telefonja lesz, amit a lány 2017. november 20-i eltűnése előtt és után is használt. 

Egy héttel az áldozat halála előtt konkrétan a „VV Fanni”, illetve az „autós nyomkövetés” kifejezéseket írta be telefonja internetes keresőjébe. Két nappal Fanni eltűnése után pedig a „vízihulla”, illetve „vízi holttest” kifejezések után böngészett. Ugyanezen a napon még az is érdekelte, hogy melyik országgal nincs kiadatási megállapodása hazánknak, majd Belize-re keresett rá. A november 24-i elfogása előtt pedig többször is felkereste a rendőrség hivatalos oldalát, ahol elsősorban a nyilvános körözések érdekelték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top