nlc.hu
Sztárok

Szerednyey Béla koronavírusos volt

Szerednyey Béla áteshetett a koronavíruson

„Az biztos, hogy ilyen hosszan tartó influenzám még sosem volt” – nyilatkozta a színész a rejtélyes betegségéről.

„Az immunrendszeremet erősítettem vitaminnal, rengeteg teát ittam, minden házi gyógymódot bevetettem”árulta el Szerednyey Béla a Borsnak arra a kérdésére, mivel kúrálta magát abból a márciusi betegségből, amit a karantén idején kapott el, és ami akár koronavírus-fertőzés is lehetett.

A színész a lapnak elárulta, nem tervezi kivizsgáltatni magát, egyáltalán nem kíváncsi rá, hogy az új típusú koronavírus-betegségen esett-e át. Mint mondta, márciusban először köhögni kezdett, majd hőemelkedése lett – két hétig minden nap. „Egyáltalán nem féltem, mert nem ment fel a lázam. Azóta persze megtudtam, hogy sok fertőzöttnek volt csak hőemelkedése.”

Szerednyey Béla beszélt arról is, hogy a fertőzés nem csak őt, de a lányát és a feleségét is megbetegítette: mindketten elvesztették a szaglásukat és az ízlelésüket is, de ezt leszámítva gyakorlatilag tünetmentesek voltak. „Szép lassan, három hét alatt az én betegségem elmúlt” – mesélte a színész, aki a nyarat – ha jó idő van – a Balatonon tölti majd. „Eddig Siófokról jártam Alsóörsre lángost enni, most Siófokra megyek a régi haverokhoz ebédelni. Mindig van program” – mesélte.

Olvass még többet Szerednyey Béláról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top