nlc.hu
Sztárok

Katy Perrynek a szakítás után öngyilkossági szándékai voltak

Katy Perry hamarosan életet ad első gyermekének, ám amikor szakított vele a párja 2017-ben, a legsötétebb démonok ellen harcolt.

Összeomoltam” – magyarázta egy friss interjúban Katy Perry. Az énekesnő arról az időszakról beszélt, amikor 2017-ben szakított Orlando Bloom színésszel. Perry azt mondta, hogy annyira a padlóra került, hogy öngyilkosságot fontolgatott. Nemcsak a magánéleti válsága, de akkori lemezének nem túl jó fogadtatása is padlóra küldte az énekesnőt, akinek végül a hite adott erőt ahhoz, hogy felálljon, és újrakezdjen. „A remény, és a hála mindig segített rajtam, mert a kapcsolatom Istennel, sokkal nagyobb, mint én magam”- mondta a rádióinterjúban Perry, aki vallásos neveltetést kapott. „Ha ezek nem lettek volna, akkor valószínűleg a szomorúság eluralkodott volna rajtam, és ugrom.”

Orlando Bloom és Katy Perry

Orlando Bloom és Katy Perry 2019-ben (fotó:Image Press Agency/NurPhoto)

Perry és Bloom 2016-ban, a Golden Globe gála után rendezett egyik fogadáson ismerkedtek meg, és flörtölésükkel tele voltak a lapok. Két hónappal később már együtt mentek a Coachella fesztiválra, egy hónappal később pedig egy vicces fotóval tudatták mindenkivel, hogy együtt vannak. A nyarat Olaszországban töltötték, majd összeöltözve vettek részt novemberben a halloweeni bulikban. Perry a 2016-os hálaadáson mutatta be szüleinek a színészt, ám egy évvel a megismerkedésük után, 2017 februárjában mégis szakítottak.

https://www.instagram.com/p/BFpDIC2v-bF/?utm_source=ig_embed

Augusztusra aztán kibékültek, 2018. áprilisában pedig már közösen vettek részt audiencián Ferenc pápánál.  Három évvel a megismerkedésük után, 2019. februárjában a Gyűrűk ura sztárja eljegyezte a korábban Budapesten forgató énekesnőt, aki már az első gyermekével várandós. 

https://www.instagram.com/p/Bt5gRBDHNZl/?utm_source=ig_embed

Katy Perry néhány hete árulta el, hogy kislányt hord a szíve alatt.

https://www.instagram.com/p/CBhak2anSRn/

Ha te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top