1998. június 6-án, vagyis 22 éve debütált az HBO képernyőjén a Szex és New York sorozat. Bár Samantha karaktere sokáig nem találta a számára tökéletes pasit, a hatodik évadban csak rátalált a pincérből lett színész pasira, Smith Jerrodra, akit Jason Lewis alakított.

Kim Cattrall és Jason Lewis, a Szex és New York sorozatban. (fotó: Profimedia, ©New Line Cinema/Courtesy Everett Collection)
Jason Lewis vagy 1970-ben, vagy 71-ben született, de ez olyan szupertitkos információ, hogy talán csak az FBI tudja. Kb. 33 éves lehetett, amikor megkapta Smith Jerrod szerepét a Szex és New Yorkba, amit aztán soha nem sikerült levetkőznie. Bár feltűnt több sorozatban, köztük az Így jártam anyátokkalban, és testvérekben is, mindenki arra emlékszik, hogy ő volt Samantha pasija az HBO sikersorozatában.

Jason Lewis 2020. március 8-án egy rendezvényen. (fotó: Profimedia)
A modellből lett színész magánélete legalább olyan titokzatos, mint a kora. Producer barátnőjét Liz Godwint idén januárban jegyezte el a People magazin szerint. „Ő szeret engem akkor is, amikor jó vagyok, és akkor is, amikor kevésbé ragyogok. Mindig mellettem áll és támogat. Jobb ember lettem, amióta ismerem. Hatalmas áldás, hogy ő van az életemben”- mondta a magazinnak Lewis, aki négy évvel ezelőtt Miamiban, egy bulin találkozott a nővel.
https://www.instagram.com/p/B79Fw5CgEDk/
A hírek szerint 2021 őszére tervezik az esküvőt.
https://www.instagram.com/p/B8j54jZA3qp/