Frajt Edit a Szomszédok Júliájaként vált országszerte ismertté, de a sorozaton kívül rengeteg színdarabban is játszott. Öt évvel ezelőtt önként vonult vissza a színjátszástól, állítása szerint egy kis pihenésre volt szüksége. Hamarosan azonban visszatér, hiszen a közelmúltban távozó Bordán Irén helyett csatlakozott az egyik leghíresebb magyar regény, A kőszívű ember fiai színpadi feldolgozásához az Újszínházba – írja a Bors.
,,Öt éve léptem utoljára színpadra a Körúti Színház tagjaként, ami egy utazótársulat volt. Évekig állandóan utaztam keresztbe-kasul az országban, ami egy idő után már nagyon fárasztó volt sajnos, ezért döntöttem a színpadtól való visszavonulás mellett. Azóta vállaltam pár, a színészettel kapcsolatos munkát, leginkább szinkronszerepeket, ami most kissé háttérbe szorult, mivel nagyon lassan és különleges biztonsági körülmények között tudtunk csak dolgozni a koronavírus-járvány miatt. Az Újszínházban már kétszer próbáltam, elképesztő élmény volt újra a világot jelentő deszkákra állni régi kedves kollégákkal és a színház ifjú titánjaival. Hogy várnak-e rám itt új szerepek, az még a jövő kérdése, de már nagyon várom a szeptember 27-i debütálásomat” – mesélte a lapnak Frajt Edit.