nlc.hu
Sztárok

Emlékszel Balázs Klárira vörös hajjal?

Emlékszel még Balázs Klári csodálatos, vörös hajkoronájára?

Az utóbbi években szőke hajjal szoktuk meg a legendás énekesnőt, Balázs Klárit, pedig hosszú ideig vörös hajkoronával büszkélkedhetett.

Balázs Klárit nem lehet Korda György nélkül emlegetni, a két művész ma már egybeforrt legendává vált a magyar popzenében. A művészpár mostanában a koronavírus miatt nem mozdul ki otthonából, de azért nem tétlenkednek. Ahogy Balázs Klári nyilatkozta egy rádióinterjú során: „Minden nap skálázunk, ez nekünk olyan, mint a sportolóknak az edzés. Sokat tanácskoztunk, rengeteg zenét hallgatunk és nagyon sok olyan dalt vettünk most elő, amit eddig nem énekeltünk, szinte soha a közönségnek. Közös és szóló dalok egyaránt vannak köztük, így mikor legközelebb színpadra állunk lesz egy pár meglepetés. Megpróbáljuk ezekkel a dalokkal tovább bővíteni, frissíteni a repertoárunk.”

A pihenést abszolút meg is érdemli Balázs Klári, már tavaly is arról szóltak a hírek, hogy 2020-ban sokkal többet szeretnének pihenni Korda Györggyel, mert úgy érzik, túlhajtották magukat. Akkoriban így beszéltek arról az időszakról: „Ha az orvosom tudta volna, hogy volt olyan nap, amikor délután kettőkor, ötkor és este hétkor is színpadra léptünk a 40 Celsius-fokban, biztos kiakad rám. De ennek véget kell venni! Ez egyszerűen embertelen, mostantól nyáron csak este hét után lépünk színpadra.”

Milyen volt Balázs Klári vörös hajjal?

Vörösen is nagyon dögös volt Balázs Klári (Kép: Smagpix)

Úgy tűnik azonban, hogy a járvány miatti kényszerpihenő nem tarthatja vissza Balázs Kláriékat a munkától, nem is csodálkozunk rajta, hiszen a vérükké vált már a zene, a több mint négy évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött. Balázs Klári zenei pályafutása nem Korda György mellett kezdődött, akivel 1981-ben ismerkedett meg, hanem már 1977-ben is énekelt a Periszkóp együttesben, majd egy évre rá a Skála együttesben. A Skála megszűnése után szólópályára lépett, ekkor hozta össze a sors Korda Györggyel, akinek a balatoni turnéjában énekelt vokálénekesként.

Azóta elszakíthatatlanok egymástól, és generációk éneklik a dalaikat. Amióta összeházasodtak, sokan várták, mikor születik gyermekük, de Balázs Klári eloszlatta az erre vonatkozó találgatásokat, amikor elárulta egy interjúban, miért nem vállaltak gyereket: „Ha jól belegondolok, én a gyerekvállalásról mondtam le.(…) Önként mondtam le az anyaságról.

Szabad akaratomból döntöttem úgy, hogy nem szülök.

Valószínűleg olyan anya lettem volna, aki annyira félti a gyerekét, hogy egy idő után nyomasztó lesz a csemetéje számára. Mindig volt bennem olyan érzés, hogy ha nekem gyerekem lenne, és vele bármi rossz dolog történne, akkor vége lenne az életemnek. Tudat alatt féltem ettől, és azt is éreztem, ha ez netán bekövetkezne, azután csak vegetálni lennék képes.”

Amikor Balázs Klári és Korda György összeházasodott, Klári vörös hajjal lépett az oltár elé, és utána még sok évig csodálhattuk vörös hajkoronáját. Nézd meg a galériánkban a régi képeket róla!

Tűzvörös hajjal Balázs Klári
Megnézem
Összes kép (7)

Akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top