nlc.hu
Sztárok

Kiderült, miért válik Weisz Fanni

Ez állhat Weisz Fanni válásának hátterében

Sajtóinformációk szerint Weisz Fanni nem bírta a szülei nélkül, ez pedig nem tetszett a férjének.

Bár sem Weisz Fanni, sem Hajmásy Péter, sem pedig Fanni anyukája nem nyilatkozott, a Blikk úgy tudja, hogy az egykori szépségkirálynő egy ideje közeledni kezdett a szeretteihez, akikkel évekig nem tartotta a kapcsolatot, ez pedig férjének, Péternek nem tetszett.

„Haza is járt, nemrégiben egy 24 óráig látható videójában a nagymamája is felbukkant, ami azt jelenti, volt otthon. Ám Péter nem volt békülős kedvében, azt mondta, nem tud túllépni a történteken” – mondta egy neve elhallgatását kérő személy.

Weisz Fanni válásának oka

Weisz Fanni közeledni kezdett a családjához. Fotó: smagpix/Olajos Piroska

„Megkeresett, kérte, hogy találkozzunk. Azóta rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, a férjével viszont továbbra sem javult a viszonyunk” – nyilatkozta nemrég Ágnes, Fanni anyukája. Úgy tűnik, az évek óta őrlődő Fanni végül a családot választotta.

Olvass még Weisz Fanniról az nlc.-n:

(Nyitó kép: smagpix/Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése