nlc.hu
Sztárok

Terry Black lánya csalódott

Hatalmasat csalódott apjában Terry Black lánya, Fanny

Kiderült, Fannyt nem fogadta örökbe Terry Black, mert a lányról nem mondott le az édesanyja.

Megrázó titokra derült fény a tavaly szeptemberben elhunyt Terry Blackről. A német gyámügyesek közölték, hogy Terry a papírok szerint csak fiát, Danit fogadta örökbe, kislányát, Fannyt nem, róla ugyanis nem mondott le a szülőanyja, csak testvére mellé a családba fogadását engedélyezte 15 éve a gyámhatóság.

Egy kép 2016-ból (Fotó: Facebook)

Egy kép 2016-ból (Fotó: Facebook)

Ez – írja a Blikk Árvai Mónikára, Fanny teljes jogú gyámjára hivatkozva – azért problémás, mert most derült ki, hogy a papír, amit Terry beadott a német hatóságoknak, hamis. Csak így kaphatott Fanny után is segélyt, két gyermek miatt szociális lakást, sok más ellátást ingyen.

Fanny úgy érzi, hogy ismét bajba került, csalódott az apjában is – tette hozzá Mónika, aki szerint a lánynak meg kell küzdenie szülőanyja örökségével is, aki mintegy 200 milliós adósságot hagyott a lányra, akinek fél éve lett volna lemondani erről, ám az országok közti irategyeztetés miatt kicsúszott a határidőből.

Még több Terry Blackről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top