nlc.hu
Sztárok

Külföldre költözik I. János Károly

I. János Károly volt király elhagyja Spanyolországot, ez lehet a különös döntés hátterében

I. János Károly volt spanyol király elhagyja Spanyolországot, és külföldön telepszik le. Pénzügyi botrány lehet a különös döntés mögött.
I. János Károly volt spanyol király

I. János Károly volt spanyol király bejelentette, hogy elhagyja az országot, és külföldön telepszik le. Hírügynökségek pénzügyi botrányt emlegetnek a döntés hátterében.

A spanyol királyi család internetes oldalán jelent meg a levél, amelyben a fiát, VI. Fülöp jelenlegi uralkodót tájékoztatta a szándékáról. Döntését azzal indokolta, hogy ez szolgálja Spanyolország érdekeit. Azt nem közölte, hogy hová távozik.

A spanyol miniszterelnök nemrég „zavarónak” nevezte a János Károly körül kialakult helyzetet, amelynek része egy pénzügyi vizsgálat Spanyolországban és Svájcban. Azt akarják kideríteni, hogy a volt uralkodó kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.

Amióta a legfelsőbb bíróság az idén korábban kezdeményezte a vizsgálatot, a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy eurómilliókról van szó. Az összeget a király állítólag Abdalláh egykori szaúd-arábiai uralkodótól kapta, és Svájcban helyezte el. Ez a hatóságok gyanúja szerint a pénz eltüntetésére irányuló próbálkozás lehetett. János Károly ügyvédje közölte, hogy a volt király a hatóságok rendelkezésére áll az ügyben.

A most 82 éves volt uralkodó csaknem 40 évig ült a trónon, és igen nagy szerepet játszott a modern, demokratikus Spanyolország békés felépítésében Francisco Franco diktátor 1975-ös halála után. A trónról 2014-ben mondott le.

A királyi ház szerint VI. Fülöp semmit sem tudott az esetleges pénzügyi szabálytalanságokról, és ismert, hogy lemondott a volt királytól várható személyes örökségéről. 

(MTI)

(Kiemelt kép: JAIME REINA / AFP)

Botrány a királyi családok körül:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top